Az anorexia az egyik legnagyobb károkat okozó testképzavar. Az elszenvedői - a testépítőkkel ellentétben - vállalhatatlanul kövérnek és túlságosan nagydarabnak látják magukat és képesek mindent megtenni azért, hogy a lehető legtöbb zsírt és izmot veszítsék el. Azért, hogy ezt elérjék nem tesznek mást, mint hogy koplalnak. Napi 1 alma, fél liter víz és máris jön a kívánt hatás. Vagyis csak jönne, ha elégedettek lennének a véznaság és alultápláltság kezdeti stádiumaival. Sajnos sok esetben ez nem így történik, az anorexiások nagy része gyakorlatilag a halálba koplalja magát. Szerencsére néhányan még időben észhez térnek és visszahíznak, vagy még tovább mennek és fitness edzők lesznek! Vera Schultz is így tett és a tinédzsekorában kialakult anorexiát a tudatos táplálkozásra és az edzőteremre cserélte. Az ilyen éles váltások sem jók persze, de még mindig jobb döntés, mint halálra éheztetni magad. Ha úgy érzed, hogy Te is elégedetlen vagy a külsőddel és ezért már olyan dolgokra vagy képes, amikről tiszta fejjel tudod, hogy nem egészségesek, mindenképpen fordulj szakemberhez!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Opi87 2017.10.23. 01:32:36
Void Bunkoid 2017.10.23. 05:46:45
Nincs bajom amúgy a tetoválással, addig amíg tényleg jelképezni akar valamit, de EZEK, ezeken látszik, hogy a lúúúf*szt, csak hú, nekem is kell olyan, mer' minden gyúros instabiccsnek van. Kb ugyanaz, mint amikor 7-8 éve minden csaj fekete beanie sapkában járkált.
Csak ezt nem lehet levenni, amikor kimegy a divatból.
orient 2017.10.23. 08:31:38
"Az anorexia az egyik legnagyobb károkat okozó testképzavar." Ez igaz, és a hölgy nyilván jobban fest most, de nekem ez egy súlyos testképzavarból esett egy enyhébb testképzavarba. Aki szálkásra gyúrja magát és kvázi ez az élete, meg az hogy a tükör előtt fotózgassa magát, szintén nem egy normális testkép. Lehet az ember sportos, meg egészséges, de mikor a külső már ennyire átveszi az írányítást már szintén nem OK.
Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2017.10.23. 09:40:28
@orient Igen, a testépítés is a testképzavarok egyik kulturáltabb formája, egy anorexiásnak a 0% zsír miatt igazi mekka, ha valahogy azért ki akar nézni.
pici_rigó 2017.10.23. 10:04:52
Elmondanám, hogy egyik pszichiátriai kórképből átesett a másikba, ugyanúgy be van szűkülve és 0-24-ban azzal van elfoglalva, hogy ő mennyit és hogy járjon edzésre és mit egyen. Én is ugyanígy jártam, csak már meggyógyultam...
Szomorú, hogy ezt követendő példának állítják be. Ennél rosszabb nincs.
Idevezet, ha bornírt barmok írnak cikkeket.
Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2017.10.23. 10:23:37
DrSWAG_InstaProfessorOfYolo 2017.10.23. 10:33:50
Akármiértis 2017.10.23. 10:38:10
Testépítés, építesz. Nem egy destruktív életforma. Mozgást, megfelelő mennyiségű és minőségű táplálkozást, regenerácót foglal magába. Nem tűről meg tablettáról.. Egy szájbak**t almára és fél liter vízre nem született egy iparág, könyvek, kutatások, eredmények tízezrei.
Ha arra gondolsz hogy el mehet e rossz irányba, akkor igen, el. De a fogyókúrást sem hívjuk anorexiásnak csak mert le akar adni pár kilót mert félemelet lépcsőzés után fújtat mint a versenyló.
Tetkó: detto, már az a ritkább ha nincs. Mainstream lett.. csak a longboardot fel lehetett tenni a padlásra :D
Burai Gertrúd · https://www.facebook.com/szivarzseb2 2017.10.23. 11:01:44
[megmondoember] 2017.10.23. 11:02:15
A másik, hogy az az, hogy az illető mutogatja magát az Instagramon, egyértelművé teszi, hogy amúgy elismeréshiányban szenved, a mindennapokban és az élet más területén nem tud megfelelő elismerésre szert tenni. Ezért mutogatja a testét. Ez teszi kórossá az egészet és egyértelművé azt, hogy az illetőnek valójában kegyetlen szar élete van még mindig, annak ellenére is, hogy úgymond sportos teste van.
Tehát a csaj alapproblémái (önértékelés, üres élet, stb.) nem kerültek megoldásra, csak most más úton próbálja meg kompenzálni, csillapítani a belső frusztrációját.
pici_rigó 2017.10.23. 12:32:12
pici_rigó 2017.10.23. 12:39:54
Ha kicsit jobban elolvasod és értelmezed mellé, amit írtam, akkor látni fogod, hogy ugyanebbe a csapdába estem én is, mint a fent látható csajszi.
Lehet, hogy nektek ez "normális", de így gyógyultan látom, hogy az ő esetében valószínű, hogy ez kóros.
Nem tudom hányszor írjam le, hogy nyomatékosítsam: én is így jártam, mint ő. Ugyanabban a csizmában jártam, mint ő, szóval légy szíves nekem ne akard megmagyarázni.
Mellesleg most pont ilyen kórképekről hallgatok egy héten 4* előadásokat, ezért ís hergel fel egy ilyen poszt.
Akármiértis 2017.10.23. 12:40:46
A hibás önkép feltételezése minden esetben viszont téves. Az anorexiás elégedetlen állandó jelleggel önmagával. Ettől nem jelenti azt, hogy minden változtatásra tett kísérlet általánosan a hibás önképre vezethető vissza. Az, hogy vki elkezd edzeni mert elégedetlen az aktuális helyzettel, majd az eredménnyel elégedett és reális célt állít magának nem mentális gond. Nem az elégedetlenség a probléma, hanem ha ezt állandó jelleggel tapasztaljuk változás esetén is, miközben racionális képünk összeomlott.
A lány esete persze más lehet, az edzés nem biztos, hogy 100%ban helyrerázta. De hát legyen inkább ilyen "beteg" mint anorexiás. Amit a fotók alapján elért nem hiszem h nagyon elégedetlen. Nyílván ha úgy leszárítja magát hogy a korházban köt ki, akkor valóban nem sok változott fejben.
Akármiértis 2017.10.23. 12:47:38
Akármiértis 2017.10.23. 12:57:10
pici_rigó 2017.10.23. 12:58:36
Nem, engem nem pszichológus kezelt, hanem pszichiáter. Egyébként ez nem "elégedetlenség" kérdés, hanem egy többfaktoros tényező és nyilván hajlam.
De nem tudok vitatkozni egy olyan emberrel, aki elzárkózik, meg kapásból stigmatizál. Nem mondom, hogy te vagy a hibás, mert ennyire képtelen vagy befogadni, hogy igen, a pszichiátriai betegségek éppolyan szervi elváltozáson alapulnak, mint egy belgyógyászati kórkép, de tehetnél ellene. Ezért is éltem a "bornírt barom" kifejezéssel, mert abszolút jellemző.
Radikális példa, de szerinted Hitler célja nem betegség volt? Ajánlom figyelmedbe Erich Fromm Rombolás anatómiája című írását és rendkívül meggyőző leírást kapsz Himmel, Hitler beteges agyműködéséről és életrajzáról.
Amúgy, az én hozzászólásom azt tükrözte, hogy nagyjából tudom mi van a háttérben. Mert még egyszer: átéltem. Sőt még most is visszaesek. Tudom milyen érzés, amikor dagad a vastusod az izomtól és kint vannak a kockáid, de az én esetemben ez egy beteg ember küzdelme volt - és az ő esetében is az lehet. Ennyi.
pici_rigó 2017.10.23. 13:06:43
Hol kezdődik ebben az esetben az egészség?
devilstrueface 2017.10.23. 13:20:09
na, de nem tudom pontosan, csak nekem innen elég más :) és egyébként engem nem zavar ez a dolog, csak kötekedni akartam kicsit.
Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2017.10.23. 13:23:01
Azt kell megérteni, hogy vannak olyan alapbeállítású agyi problémák, amiken nem lehet változtatni. Ha valaki addiktív személyiség, akkor az is marad. Ha valaki depresszív, akkor élete végéig azzal fog küzdeni. Egyet lehet tenni és ezeket a negatív energiákat pozitív energiákká kovácsolni. Az anorexiás menjen le a terembe és a nulla zsírja alá pakoljon izmot, a depressziós ültessen virágokat minden nap és bőgje szét magát, hogy aznap is érdemes volt felkelnie, az addiktív keressen valami olyan dolgot, amire rá tud kattanni és amivel előbbre jut az élete. Mindenki találja meg azt, amivel ki tudja elégíteni a lelki problémáját és az pozitívan hat rá.
Sajnos a mai orvostudomány nem ilyen, amit egyébként megértek. Foglalkoztam barát/családtag szinten depressziós emberekkel és rengeteg figyelmet, támogatást igényelnek, amit egy orvos nem feltétlen tud megadni. A baj az, hogy manapság már nem is akarja....
Void Bunkoid 2017.10.23. 13:36:07
pici_rigó 2017.10.23. 13:38:55
A funkciókárosodást kezelni kell, a gyógyszereket fejlesztik. Nem egy olyan beteggel találkoztam már, aki az x a harmincnyolcadikon gyógyszerkombinációt le tudta csökkenteni alig néhányra, de ezzel sajnos "kísérletezni" kell, mert minden beteg más. Meg kell érteni, hogy ez a pszichiátriai tüneteket heterogének, manifesztáció szempontjából sokszínűek.
Butaság azt hinni, hogy a depresszió a sírásról szól. Nem érted a lényeget: a depressziós betegek esetében elhatalmasodott üresség érzés jellemző, annyira, hogy szomatikusan azaz testi tünetek képében jelentkezik: nem tud megmozdulni. Lehet okolni a neurotranszmittereket, de ez egy nagyon komplex probléma. A pszichiátria meg ha azt nézzük fiatalabb tudomány.
Továbbá a depressziót a mánia felválhatja, ami a páciens esetében olyan jelentős mennyiségű energiát igényel a folytonos "pörgés" miatt. Egyébként ezek az emberek, akik ilyen téren betegek rendkívül innovatívak.
Én óva intek bárkit attól, hogy a gyógyszereket elítélje, mert a gyógyszereknek nagyon sok mindent köszönhetünk.
Egyébként de, lehet rajta változtatni, csak kemény munka. Ez olyan, mintha egy endokrinbetegnek (akinek a hormon háztartással van problémája) megmagyarázod, h "jó' van az úgy", igen lehet változni fog a személyisége, igen lehet, hogy egy lassult hypothyreoid (pajzsmirigy alulműk.) megváltozik személyiségileg. de ezek mind kóros működések, amik patológiás folyamatokhoz vezetnek.
Szóval: ezek nem "alapbeállítások", ezek a károsodások komplex faktoroknak köszönhetően. Én sem lettem volna anorexiás, ha a környezetem nem olyan, amilyen, hanem egy támogató családban növök fel, ahol egészséges anya-gyermek kapcsolat alakul ki. Ezt fejleszteni kell és lehet. Én meg úgy gondolom, hogy 23 évesen tudok még változni és visszatérni z egészséges mederhez, ahol nem olyan gondolatok ostromolnak 0-24ben, hogy mi van a külsőmmel, elvesztve a külvilág iránti érdeklődésemet.
Egyébként ajánlom figyelmedbe az "Ébredések" alapítványt a problémáddal kapcsolatban.
Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2017.10.23. 13:43:27
Void Bunkoid 2017.10.23. 13:46:19
Idővel teljesen kiábrándultam a dologból.
A pszichiáter egy orvos, aki pszichoszomatikus úton keletkező mentális betegségekre kínál tudományos gyógymódokat (akár mentális, akár gyógyszeres).
A pszichológus...nos, a pszichológus egy "mentális kurva". Egy olyan ember, aki jó pénzért úgy tesz, mintha a barátod lenne, és meghallgat, meg mindenféle jótanácsokkal lát el.
De csak amíg fizetsz.
pici_rigó 2017.10.23. 13:53:58
pici_rigó 2017.10.23. 13:54:59
Alick 2017.10.23. 17:43:10
Sequoyah 2017.10.23. 18:34:56
Az hogy valaki szeret edzeni, es szeret helyesen taplalkozni, ezek kozul az egyik legjobb, legegeszsegesebb hobbi, ami a lelket is kiegyensulyozotta teszi. A blogbejegyzes alanyanal pedig vegkepp.
Neked van ennyire jo maniad mint neki?
Nico 1 2017.10.23. 19:08:36
Elég kövér, fogyhatna vagy 20 kilót
orient 2017.10.23. 19:11:09
Sequoyah 2017.10.23. 19:46:11
Aztan persze van nehany akik tulzasba esnek, es barmilyen jol neznek ki sosem eleg, barmilyen izmosak ok vekonynak latjak magukat.
Kivancsi vagyok hogy a cikk melyik resze alapjan gondolod, hogy ot ez nem teszi boldogga?