A párkapcsolat nem csak a léleknek, de a zsírpárnáknak is kedvezni szokott, amiknek a gyarapodása általában egyenesen arányos a szakítás esélyével is. Vannak azonban olyan párok, akik ahelyett, hogy kidobták volna sütiszörny kedvesüket, inkább rávették arra, hogy fogyjanak le velük együtt. Ilyen egy…
Sokan nyugtatják magukat azzal, hogy azért nem néznek ki úgy, mint X, vagy Y, mert nekik nem olyan szerencsés a genetikájuk. Mi az igazság ezzel kapcsolatban? Valóban a genetika határozza meg elsősorban, milyen fizikum elérésére lehetünk képesek, vagy ez pusztán elhatározás kérdése? Mielőtt választ…
Amikor az ember meglát egy mogáskorlátozott embert, aki tolószékbe kényszerült, akkor az első gondolta általában az, hogy édes jó istenem: csak egészséges legyen. Aztán kicsit továbbgondolja a dolgot és azt találgatja, hogy ez az ember biztosan így született és kiskora óta alkalmazkodott a világhoz.…
Az első részben főként olyan eszközöket ajánlottunk nektek, melyek az edzések, étkezések megszervezésében és az edzésterv betartásával kapcsolatban nyújtanak segítséget. A folytatásban viszont három olyan fontos eszközöket fogunk bemutatni, melyek közvetlenül az edzéshez kapcsolódnak. Segítségükkel…