Egy pár hónapja rendeztek nálunk egy drog prevenciós interaktív kiállítást, amelyre meghívták a környékbeli iskolákat. A szomszédban lévő gimnázium igazgatója közölte, hogy ők nem jönnek el, mert náluk ilyen probléma nincs. Hát az ilyeneknek találták ki az aranylövést. Gyanítom, hogy ha a szteroidokról lett volna szó, akkor azt mondta volna, hogy még nem is hallott ilyenről. Nem tudom mennyire használ a probléma kezelésében, ha megtagadjuk és homokba dugjuk a fejünket, de akárhogy is reménykedünk, hogy velünk és a környezetünkkel nem fog előfordulni….. De, elő fog fordulni. És ha legalább egy kicsit képben leszünk, akkor lehet, hogy észre is vesszük és képesek is leszünk kezdeni vele valamit.
Sajnos nem találtam magyar adatokat, de az USA-ban 1980-ban a kiskorú lányok 1-2%-a használt szteroidokat, míg a fiúk esetében ez 5-6% körül mozgott. Ez 2004-rea lányok esetében 5 %-ra nőtt, míg a fiúknál 20(!) %-ra. No persze ez Magyarország, itt biztos nem ilyen rossz a helyzet mondja mindenki azonnal. Én középiskolás koromban találkoztam először személyesen a cuccal. Egyik osztálytársam hozta. Máig áldom, hogy csak kalcium tabletta volt, amit rám sózott. Ez 1990 körül volt.
Tehát hogy vesszük észre, ha a gyerekünk elkezdett szteroidozni? Ha fiú nehezen, ha lány, akkor egy fokkal könnyebb. Kamaszkorban buzognak a hormonok, a szervezet magától produkálja azt, amit egy enyhébb kúra tud. Kicsit részletesebben, a fiúknál a kamaszkor gyakorlatilag az összes mellékhatást produkálja, pattanások, zsíros bőr, fogyás-hízás, gyno, mélyülő hang, hangulatingadozás, stb. Az egyetlen, amiből egy fiúnál észre lehet venni, hogy valami nincs rendben az ha hirtelen és fokozottan jelentkeznek ezek a tünetek és mind e mellé még hirtelen fel is pakolt néhány kiló izmot. Viszont ha valami profi „avatja” be a srácot és kap a cucc mellé ösztrogén gátlót, akkor esélyünk sem lesz rájönni, csak azt látjuk, hogy kéthavonta cserélni kell a teljes ruhatárat egy mérettel nagyobbra.
A lányok esetében azért könnyebb a dolog, mivel ha ők tesztoszteronhoz jutnak, vagy azok valamilyen származékához, akkor az erősen megviseli őket, teljesen összezavarja a ciklusukat majd le is állítja, durván lemélyül a hangjuk, náluk nem lehet eltakarni a tüneteket, az ösztrogén gátlók csak rontanak a helyzeten.
Ha a szerek szerint próbáljuk meg csoportosítani:
EPO
Gyakorlatilag nincs látható mellékhatása, legfeljebb a gyerek fele annyit szuszog, mint mi gyaloglás közben. Igazából veszélye sincs, csak ha túlzott mértékben használják és a hematokrit szintje felmegy 56-58% fölé. Ehhez azonban kell kb. 170-200.000 NE egyszerre, ami alsó hangon is vagy 500.000 forint. Ha nincs ennyi zsebpénze a gyereknek, akkor nincs veszély… Szerencsére hozzájutni se könnyű.
Növekedési hormon
A növi az, amire aztán semmi szükséges egyátlagos tininek, mivel van sajátja pont elég. Látható, azonnali mellékhatása ennek sincs. Mire észrevesszük, addigra már maradandó a károsodás, mivel a túlzott mennyisége a még el nem csontosodott részeket tovább növeszti a lágy részekkel és a belső szervekkel együtt. Ezt hívják akromegáliának, amikor lapát kezünk lesz, meg 62-es lábunk. Jellemzője még a szögletes álkapocs. A növi gyorsan lepucolja az emberről a zsírt, de sajnos ez egyébként is jellemző ebben a korban, mikor elkezdenek nyúlni. Itt is az a szerencsénk, hogy meglehetősen drága, ahhoz hogy veszélyes mennyiségben vegye valaki magához, ahhoz napi 10-15.000 forint szükséges, azaz havonta 300-450.000 forint. Pont az ára miatt nagyon sok balekot át szoktak vágni és Hcg-t adnak el helyette. Nem lehet megkülönböztetni őket, viszont a hcg a fiúknál nem okoz bajt. Annál inkább a lányoknál, mert ők Pregnyl márkanév alatt találkozhatnak vele majd a későbbiekben, amit a peteérés után annak kilökődését elősegítendő használnak.
Peptidek
Elég szűkös még az irodalma, ráadásul ez is elég drága. Sokan azért tekintenek rájuk annyira bizakodóan, mert eltérő hatásmechanizmusuk miatt elvileg nincs mellékhatásuk. Ha például Melatonan peptidet kezd el használni a gyerek, akkor csak azt vesszük észre, hogy pár nap alatt rettenetesen lebarnul, teljesen egyenletesen, nem úgy, mint a napon vagy a szoliban, itt nincsenek ránc csíkok. Ja és pár napig folyamatosan kanos lesz.
Anabolikus szteroidok
(Tesztó, Deka, Vinyó, Susta, Trenbi, Anavar, Naposim, és társai)
A legnagyobb baj, velük, hogy a legtöbb kamasz fél a tűtől és kevés a pénze, ezért a legolcsóbb szemes cuccokat fogja megvenni, aminek a legrosszabb mellékhatásai vannak. Ezek a legkárosabbak a májra. Bár nem tudom, hogy az mennyivel jobb, ha nulla gyakorlattal felügyelet nélkül elkezdi szúrni magát. Ezek a cuccok azonnal felborítják a hormon háztartásukat, és amikor elkezdenek ösztrogéné alakulni, akkor elkezdődnek a bajok. Az, hogy leáll a fiúk saját tesztoszteron termelése az még nem lenne baj, de az amúgy is még fejlődés alatt álló heréik vészesen gyorsan elkezdenek visszafejlődni és borsó méretűre zsugorodni. Ez ha elég sokáig tart a kúra, akkor könnyen lehet visszafordítatlan is. Mivel nem szoktuk a gyerekünk heréjét méregetni, így ezt nem fogjuk észrevenni. A pattanások egyébként is mindennaposak így ez sem lesz árulkodó jel. Ha nincs megfelelő ösztrogén gátlás, márpedig az is pénzbe kerül, ami megint nem jellemző egy tinire, ezért ezt mellőzni szokták, szóval a ha megemelkedi az ösztrogén, amit női hormonnak is hívnak (habár nem az!), akkor a leglátványosabb tünet a gyno, azaz a fiúknak melle nő. Azonban ez is gyakori jelenség a fiúknál szteroid nélkül is, nekem is volt, jól meg is ijedtünk és jól el is múlt magától. Azonban ha a szteroidoktól jön elő, akkor már nem ennyire magától értetődően ideiglenes tünet. Az egyetlen ami feltűnhet, hogy hirtelen nagyon izmosak lesznek, de ehhez is elég figyelmesnek kell lennünk, hogy észrevegyük. A lányoknál azért ijesztőbbek a tünetek, mélyülő hang, férfiasodás a menstruáció megszűnése. Ők nehezebben titkolják el, ráadásul nekik amúgy is orvoshoz kell fordulniuk, ha szteroiddal vagy anélkül előjönnek ezek a tünetek.
Tehát ne bízzunk abban, hogy majd úgyis észrevesszük, mert nem fogjuk. Abban bízhatunk csak, hogy ha elég közeli kapcsolatunk, akkor meg tudjuk beszélni. A megelőzés fontosságáról pedig kár is lenne beszélni. Ezzel is a helyzet, mint a drogokkal, ha sikerül úgy felnevelni a srácokat, hogy ne legyen rá igényük, akkor nem lesz gondunk vele, ha nem, akkor igen nehéz helyzetbe kerülhetünk. A Btk. fokozottan bünteti a kiskorúknak történő szteroid eladást, de ez sajnos nem rettenti el a dílereket. Egyenként kellene a seggükbe feldugni az ampulláikat és aztán seggberúgni őket!
Viszont, ha már megtörtént és rájöttünk, akkor azonnal forduljunk szakemberekhez. Mindjárt kettőhöz, mert kell egy "személyedző", aki segít levezetni, tudja mi az a PCT és tud is hozzá szereket szerezni, mert a nőgyógyászunk nem fog Pregnyl-t, Tamoxifent és Arimidexet felírni csak úgy. Egyébként mivel az egész szteroid dolog tilos ezért az orvosok nem is tanulják ezt a részét, tehát nem értenek hozzá, ha csak nem ők maguk is gyúrnak és megtapasztalták, de ennek kicsi az esélye. Ezért kell olyan valaki, aki naprakész információkkal rendelkezik. Sajnos azért nagyon sok az önjelölt kókler, aki azt hiszi, hogy mindent tud mert már túl van a sokadik kúráján, pedig nem. Nehéz eset, de a semminél többet érhet. A másik szakember már igazi terapeuta kell legyen, aki rendet tesz a gyerek fejében. Ha ott rend van, akkor igény sem lesz a szteroidok használatára. Ezután már minden RAJTAD múlik!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.