Ha elkezdünk tudatosan táplálkozni, akkor rájövünk előbb utóbb, hogy csak akkor tudjuk tartani a diétát, legyen az tömegnövelő vagy szálkásító, ha minőségi fehérje forrásokra alapozzuk. Melyek lehetnek ezek? Természetesen a sort a csirkemell kezdi, ami mint valami piros hetes, mindent visz. Lehet változatosan étkezni, de a vége mindig az, hogy csirke, pulyka, marha, halak, tojás, túró protein porok. Innentől kezdve az ember előtt két út áll, vagy azt eszi amit megengedhet magának, vagy amit szeret. Az utóbbi szerencsés csoportnak nincs szüksége további tanácsokra, de akit a kalória és fehérje tartalom mellett a kajapénzt is számolgatja, annak jól jöhet a következő kis összehasonlítás. Sokan nevetnek ezen és azt mondják, hogy nekik ne mondjuk meg a tutit, tudják ők azt maguktól, de még én is, aki tényleg már betegesen foglalkozik a táplálkozásával, találtam újdonságot eme írás elkészítése közben. Az első táblázatban az általam fogyasztott élelmiszerek átlagos értékeit írtam be, illetve azt az árat, amennyiért én itt meg tudom venni, természetesen lehetnek eltérések mindkettőben, de nagyjából elfogadhatóak átlagnak.
Láthatóan a növények vezetik a sort, de gyenge aminosav profiljuk miatt erre csak végszükség esetén alapozzunk. Ezután jön egy ízesítetlen fehérjepor aminél azért célszerű még azt is figyelembe venni, hogy ha ízesítjük, feljavítjuk annak is van költsége. Bár ez szinte minden tételnél befolyásoló tényező, viszont itt most az egyszerűség kedvéért csak az alapanyaggal foglalkozunk. Figyelembe kell még azt is venni az ár mellett, hogy melyikkel mennyi egyéb tápanyagot viszünk be, például a tej esetében milyen jól hangzik, hogy a természetes források közül a legolcsóbb, de ha el akarunk fogyasztani 50 gramm fehérjét, akkor kapunk hozzá 71 gramm szénhidrátot is!
Nemrégiben olvastam egy hasonló elemzést az egyik online áruház oldalán, ahol természetesen az jött ki, hogy a legolcsóbb a náluk vásárolt tejsavó protein, minden más vagy drágább, vagy nagyon rosszat fog tenni nekünk. Ha a marketing rizsát levesszük erről a cikkről, akkor igaz is, mivel a fenti táblázatban is jó helyen állnak ezek a termékek, de csak az olcsóbbak. A drága, mindenféle hiper-szuper izolátumoknál sokkal olcsóbb a természetes ételek fogyasztása, ami ha nem is szívódik fel másfél perc alatt 117,5%-ban, akkor is legalább tudjuk, hogy mit ettünk és tartalmasabb is.
Mivel jómagam is rengeteg fehérje turmixot fogyasztok, egyrészt kényelemből, másrészt mert szeretem, ezért itt is végeztem egy gyors számítást. Három gyártó általalm ismert termékeit hasonlítottam össze. Itt is szigorúan csak azt vettem figyelembe, hogy mennyiért kapunk meg 1 gramm fehérjét. Hogy ehhez mennyi zsír, szénhidrát vagy cukor társul azzal nem foglalkoztam. Láthatóan a marketing költségek megemelik a termékek árait. Itt üzenném, hogy ha legolcsóbb forgalmazó magár ismer és bloggunk szerkesztőit megtámogatja néhány zsák fehérjével, akkor nevesítjük szívesen :-)
Itt is látszik, hogy jelentős eltérések vannak. Azért ha megnézzük, akkor amellett, hogy a drágább termékek forgalmazói többet költenek a marketingre és emiatt magasabbak az áraik, a termékek minősége is más, jobb az oldatóságuk, finomabb lehet az ízük. Innentől kezdve mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy spórolni akar vagy finomat inni, vagy tojik az egészre és rendes, tiszta kaját tol inkább, ami valószínűleg a legbölcsebb döntés mind közül.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Brix 2014.10.01. 00:19:07
mel gibson 2014.10.01. 08:37:14
ez biztos valami lelkisegély szolgálat...
haver,törődj bele,ha csöves vagy,úgy is fogsz kinézni.hiába vagy lelkes,ha szennyet eszel.
melléd áll valaki,aki a menő cuccokat zabálja
(élelmiszert és kiegészítőket egyaránt) és üvölteni fog a különbség.a másik pedig,hogy a bőrödön is látszik,ha szart eszel.pénz nélkül,"olcsón",sosem leszel Angelov,legfeljebb egy pattanásos,gyúrós bohóc.
IQfitnesz.hu · www.iqfitnesz.hu 2014.10.01. 08:59:09
Csakugyan óvatosan kell bánni a neten fellelhető csoda olcsó cuccokkal.
Azonban ami itt szerepel az csak két gyártó. Az egyik a piacvezető és annak a felső és alsó kategóriás brand-jei. A másik pedig egy magyar cég, aki elég jó minőségi tanúsítással rendelkezik és nekem jók a tapasztalataim velük.
Roan 2014.10.01. 10:57:12
Egyébként szerintem a legegyszerűbb az összetételt elolvasni, abban minden benne van, az íz meg amúgy is szubjektív tényező.