Ugrás a tartalomhoz
okt. 16. 2013

Fogyás érdekében elkövetett hibák és tévhitek

Rengeteg diétás módszer terjed a köztudatban, azonban az már a saját felelősségünk, hogy melyiknek hiszünk avagy dőlünk be. A következő hat pontban a legnagyobb hibákat és tévhiteket olvashatjátok ebben a témában.

A csodadiéták azért nem jók, mert a fogyást arra alapozzák, hogy rövid ideig valamilyen tápanyaghiányos étrendet kövess, amitől nyilván fogysz (bár itt is jellemző, hogy többnyire vizet adsz le), de ez vissza is jön kamatostul, amint visszatérsz a régi ételekre ez úgymond JOJO effektus.

Oké, szóval le lehet fogyni a csodadiétákkal is, de csak szenvedéssel, azt pedig senki sem szeretné… Ám, ha értelmesen diétázol, nem kell szenvedned azért, hogy le tudj fogyni.

 diet.jpg

1. De hisz alig eszem valamit egész nap, csak bekapom a
 kapszuláimat és mégsem fogyok..

    Alapvető kritérium a diétánál az, hogy reggelizel. A reggeli ugyanis energiával lát el a nap hátralévő részében és ezt el is használod, így nem kell attól tartani, hogy elhízol tőle, persze majd a leírtaknak megfelelően kell ezt is megoldani.
    Napközben 3 óránként étkezni kell! Ha nem eszel, az anyagcseréd belassul és utána minden morzsa a zsírpárnáidat fogja gyarapítani. Nincs értelme éhezni, bár ezt minden nő kipróbálja egyszer szerintem. Aztán rájön, hogy utána úgyis ötször annyit fog enni, mint egyébként és a psziché bizony ezt nem tudja legyőzni. Ezért kell sokszor kisebb adagokat enni. Az anyagcseréd jobban fog pörögni, nem leszel éhes, nem kívánod meg a nassolni valókat.

    A Zsírégető kapszulák pedig csak úgymond mankók, vagyis segédeszközök a fogyás területén, de NEM csodaszerek. Ha ugyanúgy  étkezel, súlycsökkentés területén nem nagyon jutsz előbbre.

    2. Naponta csak két kávét vagy 3 pohár vizet iszom

    3-4 liter vizet mindenkinek meg kellene innia egy nap. Nemcsak azoknak, akik diétáznak, de mindenkinek. Emberi szükséglet, hiszen a test csaknem 70%-a víz. A méreganyagok eltávolításában is segít, két étkezés között csökkenti az étvágyat. Ha már szomjas vagy, az késő, ne csak akkor igyál! És sok esetben az agyunk hajlamos eme két szükségletünket összekeverni. Tehát ha éhséget érzel, az lehet csak szomjúság. ezért szoktam javasolni étkezés előtt 1 pohár vizet meginni.

    3. Este csak gyümölcsöt eszem..

    Tévhit, hogy a gyümölcs fogyókúrás étel lenne. A gyümölcsökben található gyümölcscukor az egyik legrosszabb fajta, ami csaknem teljes mennyiségében testzsír lesz. 1-2 alma belefér, főleg a halványabb színű gyümölcsökből, mint amilyen a zöld alma, ezek kevesebb cukrot tartalmaznak, de az, hogy kilószám fogyaszd, nem működik a diétában. És esti időpontban már semmiképp nem javasolnám. A banán például egy kifejezetten magas kalóriatartalmú gyümölcs, annak ellenére persze, hogy számos értékes ásványi anyagot tartalmaz.

    4. Csak az étkezésemen változtatok.

    Bár a fogyókúra szempontjából szerintem az étkezés elsődleges, fontos, hogy elkezdj mozogni. Ha ez eddig megvolt és nem fogytál, akkor az étrendedben volt a hiba. A mozgás azért is fontos, mert a diétával leadott zsír helyére jó lenne, ha feszes izomzat kerülne és nem lógó bőr. Ráadásul a sport növeli az anyagcserét, fokozza a vérkeringést, sőt oldja a stresszt, hiszen erre az időre semmi más nem számít, csak a sport és Te. Találd meg a megfelelő mozgásformát, amit szívesen csinálsz és tedd az életed részévé. Ez a két óra, ami a sportoláshoz szükséges (1 óra sport, 1 óra odaérni, hazaérni, átöltözni stb) mindenkinek jár!

    5. Egy hónap alatt 10 kilót szeretnék fogyni 

    Ezzel kapcsolatban türelemre intenélek. Úgy számold, hogy heti fél-1 kg fogyás az, ami rendben van (persze extra nagy túlsúlynál ez lehet több). Az első napokban fogyhatsz többet, de ez úgyis csak víz lesz, amit a kevesebb bevitt táplálék már nem köt meg. És ne étellel jutalmazd magad! Inkább egy új ruhával :) Ha tehát 10 kg-tól szeretnél megválni, számolj nyugodtan úgy, hogy szigorú és következetes munkával az legalább 2-3 hónap kemény meló lesz, de számolj inkább többel. A szervezet sok szempontból kiszámíthatatlan és előfordulhat, hogy megáll a fogyásod. Ilyenkor korrigálni kell az étrendet, csökkenteni a kalória bevitelt, vagy el lehet kezdeni valamilyen táplálék-kiegészítő használatát

    6. Két hete tornázom, és diétázom, mégsem fogyok

    Tudni levő hogy az izom nehezebb, mint a zsír. Tehát ha a mérleg nyelve többet mutat, az azért van, mert az izmaid már tömörebbé váltak feszesedtél, a kilók csak ezután fognak zsírban lejjebb menni.

    Javaslatom:  csak egy hónap után mérlegelj. első változás centiben fog mutatkozni.

    Milyen ételek italok kiiktatása, vagy éppen bevezetése az étrendbe segíthet?
    A tápanyagaink lényegében szénhidrátból, fehérjéből és zsírból állnak.

    Ami kerülendő: Cukros ízesített italok, péksütemények, gyorséttermi ételek, félkész ételek Fehér rizs, burgonya, Fehér pékáru, tészta hogy párat említsek.

    Ami ajánlott: A megemelt minőségi fehérjebevitel csirkemell, pulykamell, tengeri halak, tojásfehérje, túró, zsírszegény joghurt, táplálék kiegészítő fehérjeporok a fehérje bevitelt meg kell emelni a szénhidrát csökkentése mellett, hogy a szénhidrátszegény életmód következtében a szervezet ne az izomzatodból akarjon energiát nyerni. A zsírbevitel is nagyon fontos. Persze nem mindegy, hogy milyen zsírról beszélünk. Az anyagcsere meggyorsításához, a vitaminok felszívódásához, a szervezet megfelelő működéséhez a telítetlen zsírsavakat keresd. (Omega 3, 6, 9). Persze ezekből korlátozott mennyiség szükséges, de azt feltétlenül szükséges bevinni.

    A szervezet erősítéséhez: Diéta idején az immunrendszer sérülékenyebb, ezért a vitamin- és ásványi anyag bevitelt nem szabad elhanyagolni! Fontos megjegyezni, hogy kerülni kell mindent, amiben finomított élelmiszer (liszt, cukor stb) van, és az alkoholtartalmú ételeket és italokat. Az alkohol különösen sok kalóriát tartalmaz

     

     

     

    süti beállítások módosítása