Szerencsére velem még sosem történt meg, hogy egy bőszen kivitelezett gyakorlattól kifújjam a pürét, de aki már több, mint egy éve edz, az tudja, hogy néha becsúsznak (vagy ki) dolgok, amikkel számolni kell. Ezek a dolgok velejárói persze, nem kell belőlük nagy ügyet csinálni, a lényeg mindig az, hogy lehetőleg egyben és sérülések nélkül sikerüljön kivitelezni az adott erőpróbát.
A mostani filmecske egy erőemelő gyakorlatot mutat be, ami csak nyomokban, de hasonlít az érthető módon mindenki által kevésbé preferált merevlábas felhúzáshoz. Egy ilyen gyakorlatba bele sem fognék, nem csak a püréveszély, hanem a medencémen lévő nyitott gerinc miatt sem, úgyhogy ezt az élvezetet meghagyom főszereplőnknek, aki nem kis teljesítmény mellett dobja ki a taccsot. Riszpekt!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
wrstjnethn 2013.12.06. 10:03:14
Az agyát már régebben kiköphette valahol.