Sokan, akik osztott edzéshez szoktak, szkeptikusak a teljes test edzéseket illetően. Furának tartják izomcsoportonként egyetlen gyakorlat alkalmazását, mikor ők az adott testrésznek szentelt napjukon számtalan gyakorlattal még a lelküket is kihajtják magukból.
Először is, nincs szükség az izmok agyonhajszolására. 3 sorozat után lehet, hogy az ember nem érzi a felpumpálás okozta zsibbasztó érzést, de ez nem is szükségeltetik az izomnöveléshez! Az izmaink gyarapítását nagy súlyokkal történő sokkolás idézi elő leghatékonyabban. Ilyenre pedig mikor vagyunk képesek? Mikor még van bennünk erő - az edzéseink elején!
Ezt a dolgot úgy kell elképzelni, mintha egy szöget próbálnánk beverni egy deszkába. Ütjük, és egy kicsit beljebb megy. Ütjük, és egy kicsit megint beljebb megy. Aztán megint ütjük, és megint beljebb megy, de egy idő után már teljesen bent van! Hiába ütjük tovább, már nem fog beljebb menni. Az osztott edzésekkel is így van. Egy idő után hiába hajtjuk magunkat, legfeljebb a sérülés kockázatát növeljük.
Steve Reeves egyik teljes test edzésterve
Szerintem azzal mindenkivel egyetérthetünk, hogy az első három sorozat a leghatékonyabb. Főleg, ha mindhárom nagy súlyokkal történik. Mennyi jut ilyenből egy hétre, ha osztott edzéstervet követünk? Összesen három. És teljes test edzés esetén? Kilenc. Azaz háromszor annyi! Akkor most melyik a hatékonyabb? Ha csak egyetlen egy gyakorlatot végzünk egy testrészre egy edzésen, vagy ha sokat? Kinek az izma fog gyorsabban gyarapodni? Aki osztott, vagy aki teljes test edzést követ?
Kicsit tudományosabban megközelítve a dolgot: az izomnövelés során fehérjeszintézis történik, aminek a lényege, hogy az általunk elfogyasztott fehérjéket a szervezetünk aminosavakra bontja. Ez beépül az izmainkban az edzéseink során keletkezett mikrorepedésekbe, és ezáltal fejlődik, nagyobbodik az izom. Egy edzés után 2 napig, azaz 48 óráig aktív ez a folyamat. Utána újra kell gerjeszteni. Ezért érdemes minden második nap edzenünk, de az egész testre! Annak, aki teljes test edzést végez, minden egyes izmában külön-külön a protein szintézis görbéjének átlaga folyamatosan 50%-on van. Aki pedig osztott edzést követ, annak ez az átlag valahol a béka feneke alatt leledzik, hiszen miután megedz egy izmot, még két napig aktív a fehérje szintézise, de aztán, a soron következő öt napon egyáltalán nincs is jelen! Ezért fejlődnek látványosan (akár háromszor) gyorsabban azok, akik átállnak teljes test edzésre.
Szteroidokkal a fehérje szintézis edzés után akár egy egész hétig aktív marad. Ezért működik jól az osztott edzés a szteroidokkal élőknek, de nem a természetes testépítőknek.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ZakMcKracken 2017.02.17. 11:13:15
Cartman 2017.02.17. 11:21:46
Jim Wendler 5/3/1
Mark Rippetoe Starting Strength
ezekre erdemes rakeresni
koschwarz 2017.02.17. 13:20:17
zoltankiricsi 2017.02.18. 09:44:34
FullBodyTraining · http://fullbodytraining.blogspot.hu 2017.02.18. 10:40:29
fullbodytraining.blogspot.hu