Ugrás a tartalomhoz
már. 02. 2014

Jen Selter piacra dobta a hátsóját

Jen Selter a New York-i mindössze 20 éves lány hatalmas rajongótábort gyűjtött azzal, hogy instagramon megosztotta a lehető legtöbb és legelőnyösebb edzés közbeni képét. De ne kerteljünk: Jen képeinek durván 2/3 –a a seggét ábrázolja. Úgy véli ez érdekli az embereket, ezért az arcáról fölösleges is annyit posztolni. Így persze nem is volt nehéz elnyerni a „világ legformásabb instagram feneke” címet.  Jelenlegi követőinek száma 2,5 millióra rúg és ez a szám folyamatosan csak gyarapodik. Ennek köszönhetően a lánynak már szponzorai is vannak és jelenleg a CirrusFitness termékeinek a reklámarca. Erről nagy derültséggel nyilatkozott Fox-nak: „Természetesen nagyon örülök, hogy felfedezett a Cirrius a Legacy Ügynökségtől. A cég folyamatosan terjeszkedik és szerencsére hasonló kreatív gondolataik vannak, mint nekem. Izgalmas és egyben bíztató, hogy olyanokkal dolgozhatok együtt, akik segítségével még inkább önmagam lehetek”

d66d27f6913611e3a2410ea5f30ea1ee_8.jpg

süti beállítások módosítása