A minap olvastam egy cikket arról, hogy a párkapcsolatban élők 80%-a elhízik a kapcsolat során. Elgondolkodtam. Mivel ránk ez nem érvényes, inkább azon járt az agyam, hogy mi az, ami miatt mi mások vagyunk. A hozzáállásunk? A sport iránti szeretetünk? A fanatizmusunk? A másiknak tetszeni vágyás? A nevelés? A személyiségünk? Végül rájöttem, hogy mindezek együttesen szerepet játszanak abban, hogy nem csak nem hízunk el egymás mellett, de folyamatosan célokat állítunk magunk elé és azokat többé- kevésbé el is érjük.
Amíg nem voltál…
Tény, hogy amíg egyedül éltem, az életem a fitnessnek áldoztam, akkoriban sokkal egyszerűbb volt beosztani az időmet, mivel a 100%-át csakis magamra töltöttem, akkor mentem le edzeni, amikor akartam, akkor főztem, amikor időm engedte és amikor kedvem tartotta, nem akkor, amikor elfogyott.
Igen, sokkal jobban tudtam magamra koncentrálni, de annak ellenére nem tettem. Lelkileg össze voltam törve, a gondolataim elől a konditerembe menekültem és azon kívül kimentem még munka előtt vagy után (volt úgy, hogy mindkettő) futni a nem mesze lévő futópályára. Akkor ettem, amikor már feltűnt, hogy kéne, hiszen egész nap nem ettem semmit és már a fél nap eltelt, a súlyom lecsökkent az egészséges 50-ről 42kg-ra, bár szép kockás volt a hasam, amit amúgy senki sem látott a pólóm alatt, úgy néztem ki, mintha beteg lennék. És tény, betegnek is éreztem magam. Lelkibetegnek.
Párkapcsolat = Elhízás (?)
Tény, hogy nagy hatással vannak egymásra a párkapcsolatban élők, de kérdezem én: Rendben van, hogy a párod nagyobb hatással van rád, mint önmagad? Nem, nincs rendben.
Egy fontos tény van, amit szem előtt kell tartani, főleg nekünk, nőknek: „TE vagy az egyetlen, akivel az egész életed le kell élned!” Ha nem magadnak akarsz megfelelni, hanem bárki másnak, ha nem magadért cselekedsz, hanem a más örömét szolgálod vele, ha elsősorban nem magadnak akarsz tetszeni, hanem másnak (vagy még annak sem), sosem leszel igazán elégedett és boldog.
Nincs baj azzal, ha esténként kiültök együtt a teraszra/ erkélyre borozgatni és közben szőlőt, sajtot csipegettek, sőt, azzal sincs baj, ha egy randi során beültök hamburgerezni. A gond akkor van, ha elkényelmesedsz. Ha azt mondod: „Már megszereztem, minek harcoljak érte?” és az egy-egy randi alkalmak során fogyasztott pizzák mindennapossá válnak, csak mert mindketten úgy szerettek enni. Ne érte tedd, tedd magadért!
Sajnos tény, hogy minél idősebbek vagyunk, annál könnyebben ragadnak ránk a felesleges kilók, amikkel ha nem tesz az ember semmit, könnyen elveszíthetjük felettük az uralmat.
Hidd el, nem lesz jó! Se neked, se neki, se nektek! De főleg Neked!
A rózsaszín szemüveg nem tart örökké és annak hiányában az ember meglátja azt is, amit addig esetleg nem. Amikor majd megnézi a sportos, karcsú lányokat a városban sétálgatva, miközben ott állsz mellette, hidd el, össze fogja törni az önbizalmad és rájössz, hogy változtatni kell.
Persze, mivel egy ilyen világban élünk, nagy hatással van az életünkre az, hogy nézünk ki, tagadhatatlan, azonban elsősorban nem ezt kéne figyelembe venni, hanem az egészségünket. Ne várjuk ki azt, hogy egy busz után futás teljesen kikészítsen minket, kifogjon rajtunk 3 emeletnyi lépcső és a falási rohamok után fél napot a mosdóban töltsünk vagy épp lihegve az irodai székben levegő után kapkodva.
Így egyszerűbb…
Ha fenntartható, egészséges külsőre vágysz, felejtsd el a diétát! Amire első sorban szükséged van, az az AKARAT. Ha te nem akarod és nyűgnek érzed, soha nem fogsz tudni átállni. Amit tenned kell: életmódot váltani. Főzni magadnak, sportolni és leszokni a boltban kapható édességekről. Mindez kicsit sem nehéz, sőt! Amint meglátod munkád eredményét, még motiváltabbá tesz és arra ösztönöz majd, hogy még jobb légy, új célokat tűzz ki magadnak és azokat el is érd.
A piacon számtalan olyan termék van, amivel helyettesítheted a kedvenc bűnöző ételeidet, amiből ugyan olyan édes és finom sütiket készíthetsz, amiket eddig ettél. Csupán annyi a siker kulcsa, hogy elhatározod, változtatsz.
Összefoglalva
Párkapcsolatban élni nem arról szól, hogy 2 lehetőséged lenne: elhízol vagy mindenről lemondasz és sanyargatod magad. A párod lesz a legboldogabb, ha nekiállsz főzni és mindig lesz kaja a hűtőben és mindemellett egy bombanőt tudhat maga mellett. Neked pedig tény, hogy idődbe és energiába kerül majd, de ne feledd: magadért teszed és egy boldog, kiegyensúlyozott életért!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
odamondó 2015.09.03. 19:34:46
2. Ha valaki azért edzett korábban, hogy "csajt" szerezzen véleményem szerint nagyobb eséllyel fog felhagyni az edzéssel ha végre megvan a nő.
3. Lehet közösen is edzeni. Vagy páros sportot csinálni és akkor nem is külön töltik a felek az időt.
recirkulációs kör 2015.09.03. 20:08:06
Erre nem gondoltál, mi?
(Izé, hallottad már azt a szót, hogy munka? Esetleg lapozd fel a szótárban.)
recirkulációs kör 2015.09.03. 20:09:01
Fitten szép az élet · https://www.facebook.com/fitten.szep.az.elet 2015.09.03. 20:18:52
Képzeld, reggelente 5 előtt kelünk, hogy a MUNKA előtt le tudjunk menni edzeni és kéépzeld, hogy nem csak hogy 1, de mellékállásom is van és emellett 2 sulin is tanulmányokat folytatok! És mielőtt jönne az, hogy apuci vagy akár más pénzel, azért tudom mindezt véghez vinni, ki kell ábrándítsalak, mert nem így van ;)
Még esetleg beszólnál valamiért vagy ezzel csupán önmagadat próbáltad nyugtatgatni és kifogásokat felállítani, hogy te miért NEM vagy rá képes?!
recirkulációs kör 2015.09.03. 20:27:11
2 suli - tesitanárképző + ruhatár-büfé szak?
ectr 2015.09.03. 20:47:16
Köldök_szösz 2015.09.03. 20:47:25
Köldök_szösz 2015.09.03. 20:48:41
recirkulációs kör 2015.09.03. 21:05:32
De, lehet.
Csak többnyire nem jut rá mindennap 2-4 órája (és akkor ebben az oda- meg hazautazás még nincs benne).
Még huszonévesen sem, afölött meg pláne nem.
Fitten szép az élet · https://www.facebook.com/fitten.szep.az.elet 2015.09.03. 21:31:02
Sebaj, épp az ilyenekről szólt a cikk, mint te, köszönjük a példát
ectr 2015.09.03. 21:45:51
Roan 2015.09.03. 22:10:02
recirkulációs kör 2015.09.03. 23:39:00
Ja, 1 percre, amíg ezt megírom?
Az ajtóig talán eljutnék.
Azért agy kellene ezt felfogni, mi?
@zsocasos:
Az alatt a 2x1 perc alatt, amíg munka közben várakozva ezeket megírtam?
Kurva nagy edzés lehetett.
Egyébként versenyszerűen sportoltam, hidd el, van fogalmam róla. 400-on lehet, hogy ma is lefutnálak. A 4 óra persze 2 edzés, de amikor sportoltam, a napi 2 edzés volt az alap.
@Roan:
Otthon, egy társasházi lakásban (ami még csak nem is panel), ahol nem egyedül élsz, hanem családdal, és ha hangosabban veszel levegőt, azt is hallja a szomszéd?
A kommentelésre elég 1 perc, tévét meg nem nagyon nézek egyébként sem, vagy ha igen, akkor éjjel, amikor már nem nagyon tudnál hova menni edzeni.
Szeretem a hozzátok hasonló agyasokat, akik mindenkinek be tudják osztani az idejét.
Gondolom, család mindenkinél van, nyilván.
devilstrueface 2015.09.04. 07:56:54
amúgy, ha belegondolok, amikor valamiért ki kell hagynom egy edzést rendesen rosszul érzem magam, szóval a belsőm biztos nem fog hagyni eltunyulni.
Roan 2015.09.04. 10:10:43
recirkulációs kör 2015.09.04. 12:21:00
20 fekvőtámasz kurvára semmit nem jelent az önigazoláson kívül (annál többet is megcsinálok bármikor), ahhoz, hogy fogyjál, legalább 20 percen át kell csinálnod valamit, legalább 120-as, de jobb, ha 150-es pulzussal.
Bírom azokat a hülyéket, akiknek fogalmuk sincs semmiről, de azért osztják az észt.
És akkor arról még nem is beszéltem, hogy a korral csökken az energiafelhasználás, azaz egy huszonévesnek elég feleannyit edzeni ugyanannak a testsúlynak a fenntartásához, mint egy 40 felettinek, és harmadát, mint egy 60 felettinek. Nem véletlen, hogy az emberek ÁLTALÁBAN (gy.k.: vannak kivételek) 35 éves kor fölött kezdenek el hízni normál életmód mellett.
Roan 2015.09.04. 13:57:27
Akkor csak a teljesség kedvéért: egy edzésnek lehet a célja izomtömeg növelése, fogyás, testmorfológia megváltoztatása, fittség megőrzése, vagy prevenció, de lehetnek egyéb speciális célok (pl. sportágspecifikus állóképesség növelése). Ezek eléréséhez egyiket sem kell feltétlenül naponta 2×2 órában űzni, és nem alapfeltétel a konditerem és nagy zaj sem. Fogyni szeretnél? Akkor TV-nézés közben miért nem szobabiciklin tekersz? Csendes, nem kell miatta a terembe menni, és nem igényel plusz időráfordítást. Akkor hogy is van ez, mire nincsen időd?
Egyébkét, ha már a fogyást hoztad, pár kiegészítést engedj meg: az étkezés kb. 70 %-ban járul hozzá a fogyáshoz, a fizikai aktivitás adja a maradék 30%-ot. Szóval ez nem lehet kifogás. A pulzusszámról írottakat még értelmezni sem lehet, mivel a max. pulzusszám az életkor, nem, edzettség, aktuális állapot, stb. függvénye, és ehhez kell belőni a célzónát. Így a "120-as, de jobb, ha 150-es pulzussal" megállapításodnak nincs értelme. Egy 60 éves, inaktív férfinak szerinted mennyi a max. pulzusszáma? Még ökölszabály szerint is 160! (A Carvonen-képletet vagy a Polar OwnZone-t már nem is akarom ide keverni.) Akkor neki nagyon jó lesz, ha 2 métert nem tud futni, de 150-es pulzuson dolgoztatod, kb. a 15. percben fog lila fejjel összeesni...
Gondolom, az már fel sem merült benned, hogyha csökken az alapanyagcsere az életkorral, akkor nem csak a fizikai aktivitást lehet növelni, hanem az energiabevitelt is lehet csökkenteni...
Szóval nyugodtan gondolkozz még kifogásokon, hogy miért nem tudsz fogyni, és mi minden gátol meg abban, hogy tegyél ezért. Ha esetleg mégis meggondolnád magad, én szívesen segítek neked, lévén, hogy testépítés sportedző, életmód tanácsadó és személyi edző végzettségekkel rendelkezem :)
recirkulációs kör 2015.09.04. 17:01:37
Ugye olvastad, hogy nem nagyon szoktam tévét nézni? Akkor mikor is?
Amit meg néha mégis megnézek (film vagy kézilabdameccs), az érdekes annyira, hogy ne biciklizés közben nézzem. Nem a Barátok közt, azt biztos lehet úgy is.
"Egy 60 éves, inaktív férfinak szerinted mennyi a max. pulzusszáma? Még ökölszabály szerint is 160!"
Ezt a baromságot honnan vetted? Akkor akkor a vérnyomása, hogy szétveti a vérnyomásmérőt. Az ember pulzusszáma nyugalmi állapotban kb. 70 (+/-10%).
De megvan, erre gondolhattál:
"Az életkornak megfelelő maximális szívfrekvenciát kiszámolhatjuk, ha 220-ból kivonjuk az életkorunkat. Például egy 40 éves beteg maximális pulzusszáma 220-40=180/perc. Ezt az értéket nagy terhelést jelentő fizikai, vagy szellemi aktivitás kapcsán érhetjük el."
Érted: nagy terhelést jelentő fizikai, vagy szellemi aktivitás kapcsán érhetjük el. Meg MAXIMÁLIS.
Esetleg elmagyarázzam?
Részletek: www.webbeteg.hu/cikkek/magasvernyomas/5457/mit-mutat-meg-a-pulzus
"hanem az energiabevitelt is lehet csökkenteni"
Baromság, bizonyos mennyiségű táplálékra szükség van, tudod, pl. az agyműködéshez, ami neked már láthatóan rég megszűnt.
" testépítés sportedző, életmód tanácsadó és személyi edző végzettségekkel rendelkezem"
Igen, az nagyon látszik, hogy nem agyra gyúrtál.
recirkulációs kör 2015.09.04. 17:04:43
Ja, egyébként kb. 5 kiló plusz van rajtam (vagy 15 éve ugyanennyi a súlyom), valamint a hetediken lakom, és gyalog járok a lépcsőn le-fel, naponta többször. Amikor felérek (és nem sétálok), még nem kell levegőért kapkodnom.
Meg mint írtam, vagy 15 éven át aktívan sportoltam. Szóval nem hinném, hogy a tanácsaidra szorulnék.
recirkulációs kör 2015.09.04. 17:07:31
Egyébként majd küldj egy képet magadról, ha elérted az 50 évet.
Meg a cikk szerzői is.
Mert huszonévesen könnyű, mint írtam.
(Bár az az animal pólós csávó ott jobbra... hát kösz, inkább nem, borzasztóan néz ki, és nem az arcára gondolok.)
Roan 2015.09.04. 23:07:55
1, Vérnyomás =/= pulzusszám
2, 160-as pulzus (vagy vérnyomás? nem világos, mire gondoltál) nem veti szét az ereket
3, Nem sikerült a szövegértelmezés: a célpulzust (a te általad javasolt 120, de inkább 150) a maximális pulzusból számoljuk, és nem önkényesen kijelöljük. Miért? Mert a 150-es pulzus az egyik embernek a 70%-os tartományba, a másiknak 90%-osba esik. További részletekért olvasd az előző kommentemet, vagy guglizz bátran.
4, Ki mondta, hogy alapanyagcsere alá kell csökkenteni a tényleges energiabevitelt? Szövegértelmezési probléma.
5, Szerencsére te aztán nagyon jó emberismerő vagy, sikerült látatlanban kiosztanod mindenkit. Képzeld, közgazdász diplomám is van, pár idegen nyelven beszélek, multinál dolgozom középvezetői pozícióban, így lehet, hogy többet gyúrtam agyra, mint te.
6, A kommentjeidből nagyon átjön, hogy meg vagy elégedve magaddal, ehhez nincs is mit hozzátenni, így vagy egész, sok sikert kívánok.
7, Tényleg nagyon jó emberismerő vagy, de kivételesen most az egyszer tévedtél, nem huszonéves vagyok
8, A 15 év aktív sport után azért csak sikerül még az alapfogalmakat is keverned
9, Sok sikert a további kommentekhez, de nem látom értelmét a további folytatást olyasvalakivel, akinek a magabiztossága meghaladja a hozzáértését. Erre sem muszáj válaszolnod, mivel biztos, hogy azt már nem olvasom. További jó művelődést!