Magyarország sajnos sosem az egészséges embereiről volt híres, rengeteg, bizonyos betegségekre visszavezethető halálozási statisztikában vagyunk TOP10-esek, köztük a szív és érrendszeri betegségekben, amiket jelentősen visszaszoríthatnánk, ha lenne egy egészségtudatos és sportkedvelő társadalmunk. Az, hogy az efféle orientálódás nem következik be számos okra vezethető vissza, kezdve a megfelelő iskolai felkészítés hiányától, a társadalmi hozzáállásig és sokszor az anyagi helyzet is befolyásoló tényező lehet, olyan alapproblémákkal, mint az egyszerű, egészséges táplálkozás. Mégis tegyük fel, hogy van egy fiatalunk, aki normális testnevelés órákon vesz részt, rendes és értelmes, sportkedvelő családban nevelkedik fel és még anyagi támogatást is tudnak Neki adni abban, hogy azt csinálja, amit idővel nagyon meg tudna szeretni: a testépítést. Aki foglalkozott már gyúrással, az tudja, hogy mennyire nehéz, nem is fizikailag, hanem inkább lélekben. El kell menni a terembe, rá kell szánni azt a het 4*2 órát, rendszeresen, tudatosan be kell kajálni és ha az ember már időben és testben odateszi magát, nem árt megfelelő eszközöket is venni, nem csak az edzőfelszerelés, hanem a táplálékkiegészítők terén is.

Van tehát egy fiatalunk, akinek a családja, a környezete és a pénztárcája is odafigyel arra, hogy lehetőséget teremtsen az igazi, komoly sportolásra. Ez még csak az indulótőke, Jancsinknak az igazán neheze majd most fog kezdődni, hiszen el kell kezdenie módszeresen enni, mindenféle csalás nélkül, le kell építenie az emberi kapcsolatainak egy részét, amivel heti 8 órát fel tud szabadítani, ki kell csengetnie a havi bérlet árát és nem ártana, ha egy-két "por" is lenne otthon, ha edzésről hazaér. Ha hazaér, mert ahhoz, hogy hazaérjen, el is kell menni, de lehet, hogy Jancsinak ehhez már nem lesz kedve.

Miért? Mert a teremben gyökerek fogják várni. Olyan gyökerek, akiket mostanság sikerült megismernem egy csoportban, egy nővel az élükön. Egy olyan nővel, aki egyébként tiszta ránc, szét van szolizva és a csiklója valószínűleg nagyobb a magyarátlag feletti farkamnál. Egy olyan, akihez magára valamit adó férfi nem ér már hozzá és lakatlan szigeten is csak azért örülne neki, hogy legyen mivel elijeszteni a szomszédos szigetről odaérkező bennszülötteket  Ezek lesznek azok az emberek, akik Jancsit már az első napon igyekeznek majd a mélybe alázni és módszeresen kiiktatni a rendszerből. Ők a kemény magosok, akik évek óta lejárnak és megmondják mindenkinek a frankót. Akik már nem félnek ampullákat dugni a bőrük alá és akik kiló-magasság-testzsírszázalék arányban mérik az embert és ezek azok, akik már annyira frusztráltak, hogy Neked mennek, ha meglátnak a zsebedben egy Sportszeletet.

Anno magam is részben az efféle hozzáállásnak köszönhetem, hogy otthoni edző lettem és nem a termekbe járkálok, pedig néhány termes látogatásomnál azért szerencsére kellemeset csalódtam, bár helyi agytrösztök mindenhol vannak, a kérdés csak az, hogy mikor fogsz beléjük futni. Nekem szerencsére nem jött össze, így a némi és csekély önbizalmam megmaradt, többszörösen annyi, ami elég ahhoz, hogy minden nap úgy keljek fel, hogy ma is egy tök jó harc lesz az étrenddel és a súlyokkal. No de mi lesz Janikával, aki még csak 18 éves 170 centi magas és 55 kiló? Mi lesz vele, ha első nap leugatja egy klingon nő, csak mert 25 centis a combja? Janikából magyar átlag lesz, 30 éves korára elhízik, 45-50 éves korában átesik az első szívrohamán, 60 évesen kap egy agyvérzést, aztán 65 évesen meghal infarktusban, csak azért, mert egy gyökér az első edzőtermi napján leugatta.

Ez úton szeretném felkérni a testépítő, edzőtermi társadalmat, hogy legyen korrekt, kedves és támogató egymással és a sporttársaival szemben. Egyéni célotok embernek lenni, közös célunk embereknek maradni! Sose feledjétek el, hogy Ti hol kezdtétek és mennyi kitartással jutottatok el oda és soha ne csináljatok magatokból egy undorító embert csak azért, mert sikeresnek hiszitek magatokat. Volt egy nagyon jó "kandi kamera" nem is olyan régen, ahol edzőterem környékén mentek oda izmosabb alkatú srácokhoz és kérdezték  meg Tőlük, hogy edzenek-e? A válasz minden esetben az volt, hogy igen, erre leoltották őket, azzal, hogy "Tényleg? Nem igazán látszik!". Erre persze a nagy részük felszívta magát és visszaszólt, de volt egy srác, aki kinyújtotta a kezét, kezet fogott a "beszólóval" és azt mondta Neki, hogy "Köszönöm szépen, most nagyon sokat inspiráltál engem és holnap egy nagyo keményet fogok edzeni". Ezt hívják tökéletes alázatnak és tiszteletnek és egy olyan erőnek, amikor abból is erőt tudsz meríteni, ami mást eltipor. Ugyan ilyen alázattal és tisztelettel kell bánnunk a kezdőkkel és ugyan így erőt adnunk a gyengeségükből Nekik, hogy erős, egészséges és büszke emberek lehessenek, mert ilyenekre van szükségünk. Nem olyanokra, akiknek a napi örömöt az jelenti, ha másokat megalázhatnak.