Facebook-on és számos blogban is vergődtem már amiatt, hogy a VV6 jelenség, olyan mint az Élien tojása: minél többet taposunk el belőle, annál több helyen fog megjelenni és kikelni, úgyhogy a legjobb dolog, amit tehetünk ellene, hogy leszarjuk és nem hogy nem szólunk bele egy adott bejegyzésbe vagy Facebook posztba, ami erről szól, hanem nagy ívben el is kerüljük azt. A Gyúrós Józsi jelenségről sem igazán mondanám azt, hogy beszélni kellene, mert egy hangyányi ésszel rendelkező ember képes rájönni arra, hogy csak egy szimpla idiótáról van szó, másrészt koránt sem képes egymaga reprezentálni a fittségre törekvő társadalmi rétegünket. A szomorúság viszont elönt, ha lesznek és vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy a testépítők ilyenek, az pedig még inkább, ha a felcseperedő gyermekek ezt az emberi lét rendkívül egyszerű manifesztációját veszik példaképnek és urambocsá rá akarnak hasonlítani. Az alábbi poszt leginkább ezeknek az emberpalántáknak fog szólni, akikkel megosztjuk Józsi példáján keresztül, hogy mit ne csináljanak ha elismert testépítők, sőt mi több, elismert Emberek szeretnének lenni.
1. A kajás dobozokról
A táplálékkiegészítős dobozokat azért készítették a gyártók, hogy ebbe pakolják bele a fehérjéket és a szénhidrátokat és védelmet biztosítsanak az általuk gyártott termékeknek. A dobozoknak nagy szerepe van a szállításban is, hiszen leegyszerűsítik a különböző zacskókban és egyéb őrült módon való szállítást és tárolást. Van valami, amire a kajás doboz viszont nem való:szobadísznek. Nem, ne tedd ki, ne tartsd meg, ne reklámozd. A laikus idősek azt hiszik róla, hogy ennyit narkózol, a szüleid azt hiszik, hogy ezekkel fújod fel magad, a csajok igénytelennek tartják, a haverjaid meg hülyének néznek azért, hogy ennyit költesz rájuk. Kukába a dobozokkal!
2. Olvass, művelődj, érts a tudományokhoz, legyél művelt
Volt olyan időszak, amikor baromi vékony voltam és a 183 centim mellé csak 55 kiló társult. Az ilyen srácokat hívom mostanság rozogának és baromira együtt érzek Velük. Most, hogy már jóval nagyobb vagyok és a 100 kilót döngetem arra a megfigyelésre jutottam, hogy igazából tök mindegy volt, hogy milyen a fizikumom és az alkatom, az egy főre eső (jelen esetben én) csajok száma, évről-évre sosem változott. Igaz, hogy mostanság korántsem szánok rájuk annyi időt, tehát statisztikailag azért a külalak sokat számít, de mégis szabadon eresztett zombiként is be tudtam csajozni ha akartam és ez pusztán annak volt köszönhető, hogy összefüggő, értelmes mondatokat tudtam alkotni olyan témakörök köré építve, ami a lányokat érdekelte. Ha csak azért gyúrsz, hogy legyen csajod, hagyd abba és válaszd inkább a tudományok és irodalom útját, meglátod ugyan azt a hatást éred el, csak nem kell magadból kétnaponta nyomorékot csinálnod a teremben. Józsi a nehezebb, verejtékesebb utat választotta, pedig ha 50%-ot átcsoportosított volna az agytornára, talán nem készültek volna róla soha ilyen képek:
3. Legyen egy korrekt edzésterved
Mindannyian tudjuk, hogy az izomcsoportok és azoknak a fejlődési képessége borzasztóan genetika függő. Akinek szar a vádlija, annak valószínűleg az is marad és ha egy életet szán is rá, akkor sem fogja tudni úgy kidolgozni, ahogy másnak egy év alatt sikerül. Rendkívül fontos megjegyezni, hogy a testépítés elsődleges célja a fittség mellett az, hogy arányosak és szépek legyünk. Ha a karunk nő mint a vesztés, de a mellünk hátul kullog, akkor célirányosan többet és okosabban kell edzenünk a mellünkre és kevesebbet a karunkra. Hiába lesz 50-es bicepszünk, ha az összkép az, hogy "Bázzeg, nézd már ezt a csávót, akkora a karja, mint egy disznó, a melle meg sehol". Érted? A vége mindig az lesz, hogy rossz a melled. A Józsi-féle izompóló huszárok ezt általában le szokták tojni és ők a trikó formát hozzák, aztán ha le kell vetkezni valahol, akkor majd úgyis sötét lesz. Nem, ez nem így működik. Legyél arányos és ha ez abba kerül, hogy hetente kétszer mellezel és csak másfél hetente egyszer bicepszezel, akkor legyen így, ne csinálj hülyét magadból és főleg ne nézz ki bizarr módon.
4. Tartsd magad a diétához
Tudom, hogy fáj. Nekem is fáj. Hamarosan a mai napon negyedjére kell ennem a csirkemell-rizs kombót, amit ma egy kis krumplival dobtam fel és már most szarul érzem magam tőle, de ez ezzel jár. Ha igazi gyúrós vagy, igazi sportember és igazán eltökélt, akkor bárhova is tesznek, az maradsz. Sör? Kösz nem. De Neked egészségedre Józsi!
5. Legyél szerény, ne legyen tetkód
A siker, akkor siker igazán, ha belül érzed és nem akkor, amikor a külvilágtól várod hozzá a visszacsatolást. Idővel megtanulod érezni ezt és csak a kezdetekkor lesz fontos az, hogy milyen visszajelzéseket kapsz a környezetedtől, ami ráadásul idővel el is múlik, mivel mindenki megszokja, hogy nagy vagy. Nem lesz már az, hogy "Jaj Te mekkora lettél!", senki nem kérdezi meg, hogy gyúrsz-e, max megjelennek azok az emberek, akik már inkább azt mondják, hogy ideje lenne leállni, mert akkora vagy, mint az ólajtó. Ilyenkor már Te leszel majd az, aki örömet ad és motivál - a sikeres edzések lévén. Ha azért gyúrsz, hogy az emberek kinyalják a segged, akkor rossz úton jársz. Ha tetkót is varratsz magadra, ami később eltorzul vagy szétszakad és csak egy torzszülöttet csinál belőled még inkább elrugaszkodtál a valóságtól. Nagyon fontos, hogy mindig tiszta és alázatos maradj bárkivel szemben, persze ha meg kell védened magad, kapd elő a rejtett tartalékokat és pusztítsd el izomból azt, akit kell.
6. Növessz farkat magadnak
Nincs az a bicepsz, ami pótolni tudna egy 18 centis lőcsöt, úgyhogy ha ennek híján vagy, inkább ne is menj gyúrni, csak rontani fogsz vele az optikai helyzeten. Józsinknak ahogy látom nem kellett egy túl nagy kocka (tavaly nők napjára posztoltam a Facebookomra egy nőnapi képet, amin még pólyás vagyok, oda is éppen elég volt egy ekkora takarás, no de 3 hónapos voltam baszki!). Reméljük azért a mogyikból nem lettek ázott mandulaszemek.
7. Maradj heteró
A testépítők rengeteget foglalkoznak a testükkel és stírölnek másokat egyfajta mérce gyanánt. A ló túloldalára azért nem kell átesni, szép és csodálatos tud lenni egy jól kidolgozott férfitest, de otthonra azért mindig két B kosaras mellett pozicionáljunk egy kellemes 23%-os zsírtartalmú, értelmes és kedves lány tartozékaként, mintsem egy 130-as chest-et, ami agyonver minket egy rossz mozdulat után.
Ezek azok a dolgok hát, amikre emberileg és életvitelileg érdemes odafigyelni és ha sikerül megmaradni az úton, akkor amellett, hogy sikeres sportemberekké válhattok, a társadalom egy megbecsült és szeretett tagjaként is átvehettek egy trófeát az élettől. Reméljük menni fog és nem kellenek ilyen VV Józsi és Cristofel-féle arcok ahhoz, hogy erre rávilágítsanak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
afropöcs #8=======Đ ~ ~ ~ 2014.01.30. 08:26:53
2014.01.30. 08:58:02
Sikamlós Jim DiGriz 2014.01.31. 12:47:19
(és nem, nem vagyok érintett egyik témában sem :D )
Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.02.07. 05:41:00
kit érdekel egy halk szavú, normális, kitartóan súlyt emelgető arc? az átlag tévénézőt tuti nem...
persze sok ilyen gyúrós Józsi szintű arc is van a termekben, mint minden előítéletnek, a primitív gyúrós klisének is megvan az alapja, viccnek jó meg elrettentő példának