Ugrás a tartalomhoz
júl. 22. 2016

Fehérjebiznisz 2016: Már csak az idióták maradtak, mint célcsoport

Aki benne van a testépítésben az nem csak a táplálékkiegészítő szerek fejlődését követhette nyomon, hanem a hozzájuk kapcsolódó marketing evolúcióját is. Első körben kimondottan sikeres, a csúcsokat döngető testépítőkre bízták a márkák bevezetését és népszerűsítését, aztán jöttek az élvonalbeli sportolók, akikkel megpróbálták elhihetni a nagyérdeművel, hogy az adott termék igen is jó és hatásos. Emellett a testépítés is fejlődött és egyre nagyobb tömegeket mozgatott meg (nem csak szó szerint :) ) és már-már hatványozottan nőt és nő a mai napig azoknak a száma, akik a gyúrást vagy a fitness valamelyik formáját választják kedvenc időtöltésnek. No, de ne menjünk ennyire előre, kezdjük az elejéről.

A proteint, vagy fehérjét / fehérjeport manapság mindenki lazán kezeli és nem nagyon hökken meg akkor, ha szó esik róla. Az 1960-as években nem volt így, akkoriban még szó szerint le kellett tolni az emberek torkán a fehérjét és ami mostanság a szabadgyök, meg Q10, az akkoriban a protein volt, ami csodát művel és szexivé tesz. Annyira menőnek és fancy-nek kezdett számítani, hogy még a McDonald's is ezzel promózta magát:

meki_1960.jpg

A "meki" mellett a tejesemberek is rájöttek, hogy fehérje jó hívószó lehet (ezzel kapcsolatos képünket lásd lentebb) és a "reggeli pehely" gyártókkal karöltve kezdték bombázni az emberek a fehérje-mágiával. Emellett beindult a fent említett sportolói bevonás is és szépen elindult az ipar abba az irányba, hogy kimondottan hitelesnek nevezhető embereket állítottak egyes márkák mögé.

2000: Az értelmiségi protein korszaka

A 2000-es évekre olyan szinten betelt a piac, hogy egyszerűen már nem volt kivel reklámozni és kinek. Hogy kicsit érthetőbb legyen a dolog: elfogytak a szponzorálható, hiteles és megfelelően híres testépítők és az a réteg is ki lett szolgálva, ami felvásárolja a kimondottan nekik célzott termékeket. Mit volt hát mit tenni, nyitni kellett a portfólión és olyan termékeket is piacra dobni, ami az átlagemberek számára is vonzó és használható lehet. Megjelentek a női fehérjék, a fehérje-keverékek és a különböző árszegmensek is le lettek fedve, így már lehetett kimondottan csóróknak és kifejezetten gazdagoknak készült fehérjét is kapni. A hirdetési modellek is ezzel egyetemben fejlődtek, megjelentek más sportokat űző sportolók és a szteroiddal szétzúzott testépítők mellett a "naturálosok" is teret kaptak végre és kezdtek beállni a különböző márkák mögé.

protein_hirdetes_1960.jpg

Mondhatjuk akár úgy is, hogy a protein piac elérte az "értelmiségi" korszakát, amiben az volt a cél, hogy azokat a vásárlókat fogják meg, akik adnak magukra, szeretnének egészségesek lenni és egészségesen élni. Fancy lett sportolni, menő lett proteint fogyasztani és alap lett jól kinézni. Ezzel egyetemben fejlődött a technológia is, megjelent a Facebook, az Instagram, ami aztán végképp beleverte az emberek fejébe, hogy kurva-jól-kell-kinézni. Akik ezeket a technológiákat használták, megértették, hogy mit kell tenniük és amíg az internet a kicsit komolyabb gondolkodású és munkájú emberek játszótere volt, addig tényleg olyan fehérje vásárlókat lehetett kitermelni, akik tudják, hogy mit akarnak venni és tudják, hogy miért akarják azt megvenni. Okosak, értelmesek, megfelelő egzisztenciával rendelkeznek és kellőképp céltudatosak. Igen ám, de megint történt egy-két dolog..

2016: A hülyék paradicsoma

2016-ban nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy az internet bárki számára elérhető és ezáltal bárki megvezethető. Az értelmiségi fogyasztói réteg az évek során telítődött, egy részük lemorzsolódott, egy másik részük pedig márkahű lett, ergó mint célcsoport relatíve megszűntek létezni. Persze mindig jöttek új és új emberek, de itt már mint célozható piaci résről nem beszélhetünk, ahol nagy tömegeket lehet egy jól célzott kampánnyal hirtelen megetetni, úgyhogy ismét új felvásárlókat kellett keresni, akiknek muszáj volt eladni valamit, hogy tovább növekedhessen a fehérje-lufi. Mivel az igazán elszántak és az értelmiségiek régen ki lettek pipálva, ezért már csak egy réteg maradt: az idióták. Azok az alul iskolázott, rendszerint teljesen érdektelen emberek, akiket már észérvekkel és valódi tudományos hozzáállással képtelenség meggyőzni. Akinek hiába mondod, hogy edzés után fehérje izolátumot kell inni, lefekvés előtt pedig kazeint. Akinek az a lényeg, hogy 1 hónap alatt hízzon 15 kilót és kinyomja a 100 kilót fekve, no meg a diszkóban ha erőfölénnyel nem is, de súlyban legalább jobb legyen, az oda járó átlagnál. Ezeknek az embereknek fölösleges volt Kai Greene-nek elmondani, hogy hogyan épül be a szervezetbe a fehérje és a szénhidrát nem azért kell, hogy behízzanak tőle, hanem azért, hogy transzportként és hirtelen energiaforrásként működjön. Őket csak az érdekelte, hogy rohadt gyorsan, rohadt nagyra nőjenek.

szintipip.jpg

Ezeknek az embereknek viszont nem példaképe se Arnold, se más, közismert és elismert testépítő. Hogy miért? Azért mert Arnoldnak az akkori viszonyok között 9 év kellett ahhoz, hogy elnyerje az első Mr. Universum címét, a mostaniaknak pedig legalább 12-15 év, hogy vigyék igazán valamire, ennyi ideje meg senkinek nincs, ugye? :) Helyette inkább olyan embereket méltatnak, akik hirtelen értek el nagy és látványos dolgokat és most nem a testépítésről beszélek :) A mai embereknek új példaképeket gyártott a marketing: celebeket, akik egyik napról a másikra robbannak be a köztudatba és lesznek hirtelen hihetetlenül sikeresek. Ezeknek a celebeknek egy üzenete van a világ felé: holnapra Te is lehetsz a nullából valaki. A fehérjegyártók pedig pont ezt akarják üzenni, azoknak, akik vannak annyira idióták, hogy ezt elhiszik: Te is lehetsz holnapra kigyúrt állat, vagy felszedhetsz 20 kilót egy hónap alatt.

Ha celebbel, ex-sittessel, valóságshow "sztárral", énekessel, Balaton Sound-on feldezett melegpornóssal vagy bármilyen más hiteltelen emberrel akarnak eladni Neked valamit, akkor jobb, ha tudod, hogy Téged most éppen egy megátalkodott idiótának néznek és azt gondolják Rólad, hogy Neked csak ezekkel a teljesen hiteltelen emberekkel lehet eladni bármit is, mert Te ezekkel fekszel és kelsz és ezek a példaképeid. Emellett úgy szaporodnak a gyúrós Facebook csoportok is, mint a gomba, ahol hülyébbnél hülyébb, de az idiotizmus útján elindulva mégis mesterséges hitellel rendelkező emberek osztják az észt, akiknek hogy, hogy nem, vannak, akik hisznek. Az kiemelném, hogy nem feltétlen van rossz termékekről szó, hiszen ezeket különböző szabványok védik, de mégis ha belegondolsz Kedves Olvasó, hogy belőled már csak annyit néznek ki, hogy egy melegprosti indíttatására veszel meg egy terméket, vagy azért, mert egy sittről szabadult csávó mögé teszik be, akkor az elég lealacsonyító, nem? Mert azt hiszik rólad, hogy gondolkodni már nem tudsz és nem is akarsz, azonnal szeretnél elérni mindent, nulla befektetéssel és ezek az "emberek" a példaképeid...

süti beállítások módosítása