Fitbalanc-on jártam,
a nagy tömegtől hánytam.
Szabad-e locsolni?
Az idén is megrendezésre került a fent említett rendezvény. Csak azért nem mentem volna ki, hogy cikket írhassunk róla, de mivel érintett voltam, ha már ott vagyok, akkor szét is néztem. Volna, ha sikerül.
A Scitec felhúzó gála kapcsán keveredtem oda. Mivel tavaly óta kacérkodom az erőemeléssel, gondoltam egy ilyen „sör-virsli” verseny ideális magam és a sportág kipróbálására. Ezért ¾ 8-kor megjelentem az Aréna Hotelben mérlegelésre, ahol egy rövid másfél órás tortúra után sikerült is benevezni. Innentől viszont már tökéletes volt a szervezés mindenhol. A nevezéshez kaptam egy Scitec Raw pólót is. M-es méretben. Könnyes szemmel vettem át a gyermekméretű ruhadarabot. Oké, hogy nem vagyok egy kigyúrt állat, de azért már null-nullnál megalázni? :-) És még nem is emeltem... Egyébként a póló teljesen jó volt vállban, csak a dereka volt rövid, ami miatt egyszer meg is intett a versenybíró, hogy öltözzek már fel rendesen.
Tehát a 3.000 forintos nevezési díjjal már bent is voltam. Párom kisérő jegyet vett 2.890 forintért, amivel elvileg egyik programon se lehetett volna részt venni, de jobban szétnézve mindenhol felbukkantak a rózsaszín karszalagos trükközők. Odabent minden volt, ami szem s szájnak ingere. Az összes divathóbort „trend-edzéstől” a TV shop színvonalú csodaszereken át az igazi sportokig. A stand méretekből azért lehetett következtetni az adott sport népszerűségére és ez a crossfit esetében megnyugtatóan kicsi volt. Szinte egész nap bemutatókat tartottak a street workout-os srácok, igazán imponáló gyakorlatokat bemutatva. Azért vannak még sportok, ahol nem lehet csalni. Vagy meg tudod csinálni, vagy nem. Talán a leglátványosabb show volt az övék. Mellettük olimpiai súlyemelés bemutató és verseny volt, ami jól esett „maradi” szívemnek, hogy azért a nagy klasszikust még mindig rengetegen űzik, és ha nem tornyosult ott 30 szilikon implantátum folyamatosan a stand körül, azért sokan megnézték őket. Az ugrabugra standokat annyira nem volt lelkesedésem megnézni, másrészt akkora tömeg volt, hogy esély sem volt arra, hogy csak úgy körbenézzen az ember. Viszont Miló Viki edzése a lelátóról nézve is fárasztó volt, le a kalappal azok előtt, akik végigcsinálták.
A nagy színpad, ami az egész rendezvénnyel együtt már kinőtte az Aréna méreteit, már egy kicsit árnyaltabb képet mutatott. Katus „hű de népszerű vagyok, ti meg edzetek addig, amíg én körbeszaladgálok” Attila még úgy-ahogy hozta a színvonalat, de aztán volt egy két gáz produkció. Legalábbis a lelátóról nézve. Nem akarom megbántani a négykézláb araszoljunk előre és hátra, majd csavarjuk a lábunkat a derekunk köré produkciót, de ha már ennyire mamis a mozgás, akkor legalább a színpadon lévők is csinálják, ne csak dirigáljanak. Brrr.
Emlékszem még vagy 15-20 évvel ezelőtt ültem a Balatonban a 35 fokban nyakig a vízben és onnan néztem, ahogy Norbi 3 órán keresztül ugrabugrált és ordítozott a színpadon. Na az előadás volt.
A Kangoo-sok is remek show-t csináltak. Aztán még volt valami Balaton Soundot idéző végig szögdelős, karpörgetős valami és ekkor elszakadt valami bennünk végleg. Ettől függetlenül a hangulat nagyon jó volt odalent.
Hátra a BioTech-es részre oda se jutottam. Igaz annyira nem igyekeztem, de csak baltával lehetett volna helyet vágni. Az egész rendezvény egyetlen hibája volt a kezelhetetlen tömeg. Gyakorlatilag lehetetlen volt eljutni A-ból B-be. Az egyéb szervezés viszont kitűnő volt.
Ha már felhúzni mentem, hát fel is húztam. Kicsit elóvatoskodtam, de nagyon jó tanulópénz volt. Remek szervezés és nagyon jó hangulat volt összezsúfolva arra a pár négyzetméterre. Le a kalappal a szervezők előtt. Mindenkinek ajánlom, ha ki szeretné magát próbálni. Közvetlenül Nick Árpi bácsi előtt voltam a sorban, igazán megtisztelő volt vele együtt versenyezni. Igaz, egyforma súlyokat húzgáltunk, pedig ő másfélszer annyi idős mint én, de így is nagy élmény volt. Köszönöm!
Egy szóval nagy buli volt vasárnap, de kellene hozzá egy nagyobb csarnok jövőre!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.