Mint tudjuk, az RTL-nél keményen megy a csata a reklámadó ellen. Az eszközök pedig már nagyjából adottak, amelyeket az esti híradóban igen jól kamatoztat is a stáb az egyre szaftosabb politikai hírmorzsák összegyűjtésével. Több- kevesebb sikerrel…
Viszont ez ma már nem elég, elengedhetetlen, hogy a két műsorvezető ne csak egyszerűen híreket közöljön, hanem néha szórakoztassa is a nézőközönséget. Személyes kedvencem, amikor Szellő, Antónia véleményét kéri egy-egy semmitmondó riport után, aminek a vége, hogy Antónia zavarba jön, és együtt nevetnek a poénosnak csak némi jóindulattal nevezhető hozzászólásaikon, amelyből már csak egy Jóbarátok-os kamu háttérnevetés bevágása hiányzik. Tegnap sem történt ez másképp: István egy riport kapcsán felkérte Antóniát egy szkander- párbajra. Antónia persze ezúttal sem tudott mit kezdeni Szellő béna rögtönzésével és elfogadta a kihívást. Ám amit ezután láttunk az nem volt semmi. Antónia bicepszre feszített, egy egész szálkásra, amelyre bátran mondhatom, hogy sok 40+os hölgy megirigyelne. Az átlagos középkorú nők viszont nem dolgoznak nap, mint nap egy ilyen „frontvonalon”, ahol a fitt megjelenés már-már kötelező. Az RTL kontra reklámadó párbajt ugyanis jó fizikum nélkül nem lehet megnyerni. Erre ügyelnek is az adónál és ezen túl nem titkolják csinos műsorvezetőjük fittségét sem. Viktor én a helyedben, nem húznék ujjat Antóniával! A mai nap folyamán pedig mindenki tapadjon a képernyőre, mert lehetséges, hogy István a kidolgozott mellizmát fogja megmutatni.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Mérnork 2014.10.10. 08:00:23
Az átlagos középkorú nők nem keresnek havi cirka egymillát, mint az általam egyébként nagyon tisztelt Antónia. Annyiból "kicsit" 1×űbb egészséges életet élni, jó kajákat venni, bejárónőt tartani, aki mellett van idő edzeni...
kellys 2014.10.10. 10:26:25
sogornom 44 eves, ilyen fitt, ha nem fittebb. 2 gyerek, atlag melo, atlag zseton, rengeteg akarat, edzes. igaz, reggel 5:30kor kel, megy az erdobe futni, edz, sulyzozik, es nezi mit eszik.
kifogas az mindig van.
en reggel 7kor jartam regen konditerembe. nem voltam egyedul. egy het 168 orabol all. ha nincs idod heti 4-6 orara, te bajod. majd visszakoszon 60 vagy esetleg mar 50 evesen.