Ugrás a tartalomhoz
aug. 13. 2014

Pofon egyszerű fehérjedús zabfalatok

Remélem szólhatok testépítő társaim nevében análkül, hogy megorrolnának – noha a konyhai alap rutin számunkra legalább annyira fontos, mint az edzőtermi – ha azt mondom, hogy nem vagyunk egy nagy szakácstündérek. Persze remekül fűszerezzük a csirkemellet és el tudjuk készíteni megannyi variációban, valamint a tojást is hófehérre pirítjuk, de azért nem árt, ha néha kibővítjük a szakácskönyvet valami desszerttel is. Nem lesz egy igazi ínyenc és nem fogunk az ízek világában elmélyedni, viszont egyszerű lesz, gyors és még a sütőt sem kell előmelegíteni.

oat-protein-bars-.jpg

Hozzávalók:

  •          1 csésze zabpehely
  •          3/4 csésze tejsavó fehérje por
  •          1/4 csésze apróra vágott mandula
  •          1/2 evőkanál vanília kivonat (opcionális)
  •          1/2 csésze víz
  •          1 evőkanál mandula vagy mogyoróvaj (opcionális)

homemade-oat-bars.jpg

Elkészítés:

1. Keverjük össze a hozzávalókat egy tálban, amíg szépen össze nem áll.

2. Miután az összetevőket jól eldolgoztuk, szedjük ki a tálból egy tepsibe, és tegyük a mélyhűtőbe körülbelül 30 percig.

3. Gyakorlatilag készen is vagyunk. Vágjuk formákra és tároljuk hűtőben az elkészült zabfalatokat.

Az alapanyagokat extra hozzávalókkal kiegészíthetők:

  •  A 1/4 csésze apróra vágott mandula helyettesíthető akár egész magvakkal vagy diófélékkel (tökmag, len, chia)
  • 1 teáskanál kókusz liszttel (ha a keverék egy kicsit túl nedves, és nem csomósodik megfelelően.)

Egészségetekre! :)

süti beállítások módosítása