Ugrás a tartalomhoz
jún. 24. 2014

Egy konditerem is odaveszett a Titanickal

Hazánkban a 19. század közepén épületek az első edzőtermek („testegyenészeti” intézetek), melyeket túlnyomó részben akkoriban még csak betegek látogatták, és az ott kezelésben részesülő emberek a gyógyulás reményében - szakemberek felügyelete mellett- különböző tornagyakorlatokat végeztek. Mivel az eszközök főleg fából készültek a helyigényük igen nagy volt, nem csoda hát, hogy a legelső pesti edzőteremet a Király utcai nagyépületben működtették.

Most képzeljük el mindezt egy 270 méter hosszú, 11 emelet magas, úszó óriás fedélzetén. A Titanic személyzete ugyanis az első osztályon utazó emberek számára a rekreációs lehetőségek mellett - mint squash-pálya, török fürdő, uszoda - egy tornatermet, ha úgy tetszik konditermet is működtetett.

titanic.png

A terem bejáratánál egy pénztáros fogadta a sportolni vágyókat és miután ellenőrizte, hogy a vendég valóban az első osztályon utazik, egy shilling fejében beengedte őket. A nyitvatartás nőknek 9:00 és 12:00 között, férfiaknak 14:00-18:00 között, a gyerekeknek pedig az ebédidő után egészen a férfiak fogadásáig volt. A vendégek munkáját egy Thomas McCauley nevű pedagógus (személyi edző) felügyelte, aki állítólag a zenészekhez hasonlóan, nem hagyta el posztját a Titanic süllyedésével.

A tornaterem hasonló eszközökkel volt felszerelve, mint a korabeli pesti edzőtermek, kiegészítve egyéb, talán már funkcionális gépeknek nevezgető darabokkal, mint például elektromos kerékpár. Az pedig már csak a sors iróniája, hogy volt benne evezőgép is…

post-1184-0-84234800-1396112093.jpg

800px-Titanic_gymnasium.jpg

a0e3nn.jpg

Titanic 10.jpg

süti beállítások módosítása