Mától útjára indul új rovatunk, a Teremszemle, ahol folyamatosan mutatjuk be az általunk meglátogatott termeket. Igyekszünk minden részletre kitérni a bemutatók során, így el tudjátok dönteni, hogy adott termet tényleg érdemes-e meglátogatni, vagy a weboldalukon Benedek Elek próbált csak elszédíteni Titeket. Az első áldozatunk a Tisza Balneum Thermal Hotel terme volt, ahol egy 2 napos izomlázzal sikeresen alulmaradtunk.
Úgy alakult, hogy egy kétnapos csapatépítő tréningen kellett rész vennünk, ezáltal elhagyni Budapestet, a testépítő termek fellegvárát. Magára valamit is adó gyúrós ilyenkor azonnal nyakába veszik a Google-t és megnézi, hogy milyen sportolási (és főleg gyúrási) lehetősége vannak ott, ahova mennek. Sajnos a címben is említett Tisza Balneum Thermal Hotel terméről semmit nem találtam a neten (csak annyit, hogy van fitness terem a szállóban), úgyhogy kissé kétkedve és szomorúsággal telt lélekkel vágtam neki az útnak, pláne, hogy érkezésem estéjén egy mell-tricepsz edzésnek kellett volna történnie, amiről így infó hiányában már kezdtem is lemondani. Öröm persze az ürömben, hogy a hotelnek van egy wellness részlege is, gyógyvizes medencékkel, úgyhogy úgy voltam vele, hogyha edzeni nem is tudok rendesen, akkor legalább kiáztatom a fáradt ízületeimet, ennyi pihenés nekik is jár.
Elöljáróban annyit, hogy nem fűztem nagy reményeket a teremhez, tavaly Berlinben töltöttem 10 napot egy négycsillagos szálloda vendégszeretetét élvezve és az ottani terembe lépve majdnem sírva fakadtam. A legnagyobb kézi súly 12 kilós volt, a lapsúlyos gépek pedig 50 kilóig voltak húzhatóak, úgyhogy bemelegítésre tökéletes volt, más egyébre sajnos nem. A Balneum terme ezzel ellentétben meglepetést okozott és bár kimondottan kicsi a maga kb. 16 négyzetméterével, aki akarja az itt is szét tudja magát szívatni egy óra alatt, amit ha megkoronáz utána még egy medencés ázással, akkor garantált, hogy legalább annyira nyomoréknak fogja érezni magát még két nap után is, mint most én-e cikk írása közben (izomláz rulez! :) )
A helyiségben kizárólag LifeFitness gépeket lehet találni, ezekből is a régebbi szériásakat. Nagyon jó pont volt, hogy a gépek szépen karban vannak tartva, sehol egy festékleverés, egy nyikorgás, ha azt mondták volna, hogy előző nap bontották ki a csomagolásból, simán elhittem volna. Egyedül egy kisebb pad ülés része lötyögött, de ez sem volt vészes, hirtelen nem tudnék olyan gyakorlatot mondani, ahol ez probléma lett volna, engem a tárogatás közben egyáltalán nem érintett, esetleg egy mellről nyomásnál okozna gondot, de azt rúd híján senki nem fogja itt csinálni, max két egykezessel.
Kardió
Kardió fronton két gépen mehet a kínzás: egy futópadon és egy elliptikus traineren. Amikor a terembe léptem, az egyik helyi erő sprintelt éppen a futópadon, egy kimondottan szép, lassítós-gyorsítós programot lenyomva, kicsit szarul is éreztem magam, mert tudtam, hogy ennek az ötödével halálba lehetne küldeni engem, de tömegelős időszak lévén ebből nem csináltam túlságosan nagy lelki problémát. Az elliptikus trainert sem én, sem Ő nem piszkálta, de ha asszonnyal megyünk velnesszezni, akkor Ő biztos örülni fog Neki.
Mondd a lényeget Tomi, lehet-e gyúrni?
Igen, lehet, hálistennek. Két erre alkalmas gép található a teremben: Egy mellre-vállra kihegyezett kombinált gép és egy "átlagos" kombinált gép, amin főleg hátra és tricepszre lehet küldeni a kilókat. A mellgép nekem egy kicsit furcsa volt, életemben először használtam ilyet (otthon edzek jellemzően szabad súlyos megoldássokkal), így a fogást nehezen találtam, jóval szélesebben kellett fognom, mint egyébként, pedig a 183 centimmel nincs azért szűk tartásom. Talán ennek hála van még most is olyan mellizomlázam, hogy nem ugráltatom a liftben unalmamban, pedig az milyen jó szokott lenni. Lehúzás mellhez, nyakhoz, evezés, áthúzás, letolás, szóval egészen sok gyakorlat elvégezhető, legalább annyi, hogy nem lesz bűntudatunk amiatt, hogy nem a kedvenc termünkben izzadunk. A kombinált gépek mellett található egy kisebb pad is és egy rendkívül jó állapotban lévő kézi súly gyűjtemény is, a 4 kilóstól egészen a 20 kilósig. Középhaladóknak ez már nyilván kevés lesz, de a berlini hotelhez képest itt a mennyországban éreztem magam, még úgy is, hogy az egyik 16-os hiányzott, úgyhogy a tricepsznyújtásnál 14 után egyből 18-ra kellett ugranom. Oszt akkor mi van.
Értékelés
Egy hotel fitness termét igen nehéz értékelni, mert bele kell számolni azt is, hogy nem profi megoldásokra játszik általában, hanem a betévedő testépítés fan túlélésére és ismerve a hazai helyzetet, már az 4 pont kapásból, ha valahol kialakítanak egy termet az edzeni vágyóknak. Ehhez mérten kisebb elvárásokkal indítunk az ilyen edzőtermek felé és érezvén a helyi igyekezetet értékelünk.
|
Őszintén szólva nagyon jót edzettem, attól függetlenül, hogy nem egy 250 négyzetméteres teremben voltam és nem volt körülöttem 100 gép. Mivel ilyen helyeken csak 1-2 éjszakát tölt az ember, arra az egy edzésre amit itt kell kihúznunk tökéletes megoldás lehet, úgyhogy aki mindenképpen olyan szállodát keres, ahol a gyúrásra is szeretne időt áldozni, az nem fogja rosszul érezni itt magát.
Galéria, képekkel, kattintásra nyílik:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.