Ugrás a tartalomhoz

jún. 27. 2016

Perzsa Hulk: 175 kg és nem lesz Marvel szuperhős

Az utóbbi napokban „minden magára adó médiumnál” arról lehetett olvasni, hogy „Nem akar mozis karriert az erőemelő perzsa Hulk”, azaz Sajad Gharibi, mert ugye neve is van neki. Azt viszont kevesen tudják róla, hogy hatalmas fizikai adottságai ellenére egy szerény és csupa szív ember, aki ugyan 175…

jún. 06. 2016

Szuperanyu: 11 hónappal a szülés után a toppon!

A Londonban élő, jelenleg 30 éves Ingrida Radevic nem szórakozott, ami a fittség visszaszerzését illeti. A terhessége alatt felszedett 25 kilótól mindössze 11 hónap alatt szabadult meg és meg sem állt egy bikini fitness versenyig, amit természetesen meg is nyert Amatőr Díva Fitness Model…

jún. 02. 2016

Kövér vagyok, itt a nyár, strandra mennék, mit tegyek?

A nyár a külsőségeket tekintve olyan az emberek számára, mint a tavasz a lakásfelújítás fanatikusainak. Egyik napról a másikra becsöngetnek az agyban a gondolatok, miszerint ideje lenne kurva jól kinézni, aztán a tükör elveszi az ember életkedvét is, hiszen az onnan visszaköszönő hurkák ledolgozása…

máj. 27. 2016

35 ember, aki csodát művelt a testével

Itt a péntek, irány a szabad, legyen a hétvégén a kardióé a főszerep és ha jobban hívogat a lángosos, mint a Duna parti bringázás, itt van 35 motiváló ember, akik hátha rá tudnak venni arra, hogy kardiót válaszd a zsíros kaják és a tespedés helyett! :) Ha Nekik ment, Neked is fog!

máj. 21. 2016

Fiatalokat megszégyenítő formában a 64 éves testépítő

A spanyol Juan Barreto Ledesma igencsak egyetért azzal a mondással, hogy annyi éves vagy ahánynak érzed magad. 64 éves, de a fizikumát sok fiatalabb "testépítő" is megirigyelheti. A nagypapává érett testépítő természetesen nem most kezdte, de figyelemre méltó, hogy a pályafutása végéhez érve még…

máj. 18. 2016

Addig csesztette a testépítőket, amíg azok lefogyasztották

Jesse Shand egy átlagos internetes troll volt, aki ahol tudta csesztette a népet netszerte és mivel iszonyatos túlsúllyal küzdött, ezért gondolta, hogy ideje lesz móresre tanítani az általa oly' gyűlölt testépítőket is. Így keveredett el egy fórumra, amit a gyúrósok látogattak, de ahelyett, hogy az…

máj. 09. 2016

Arnold Schwarzenegger 52 éves életútja egyetlen videóban

Ha Schwarzenegger életszakaszait részekre kellene bontani, akkor három fontos állomást nevezhetnénk meg: a testépítő, a színész és a politikus. Mivel mind a három területen maradandót tudott alkotni (hol kisebb-nagyobb mértékben), nem csoda, hogy az alábbi videó egészen 69 éves koráig mutatja be az…

ápr. 18. 2016

Hogyan lehetünk Anyák és sportemberek egyszerre?

Amikor még "csak" két gyerekem volt, akkor, ha valaki azt mondja megoldható a gyerekek mellett a mozgás, az aktív sport biztos, hogy kinevettem volna. Egyik pici, másik kicsi mellett, a rajtam lévő húsz kiló feleslegnek könnyebb volt kifogást keresni, mint neki állni esténként tornázni. Fáradt…

ápr. 16. 2016

Irigylésre méltó párok, akik az edzés során is elválaszthatatlanok

Ritka pillanatok egyike, amikor az edzőteremben nem csak az egymást felbégázó férfiakat és a kardiózó hölgyeket látjuk, hanem egy együtt edző párt, akik egymást segítve gyűrik a vasat. Jóllehet inkább egyirányú a dolog, mert ha a pár férfi tagja eljut odáig, hogy 100 kg-al fog mellezni vagy 120-al…

feb. 15. 2016

Motivációs löket, ha eddig semmi nem vett rá az edzésre

Szolid zene, kemény csajok, pikáns képkockák... Ez garantáltan kizökkent a szürke hétköznapokból. Főként a téli álmukból felriadó, még időben észbe kapó nőknek szól a videó, akiknek még nem késő elkezdeni a mozgást a nyári forma és egy egészségesebb életmód felé. Persze mit sem ér egy motivációs…

süti beállítások módosítása