Ugrás a tartalomhoz
jan. 15. 2014

Hisztek a címkének - Nem szorul a hurok

5 napja olyan vállalkozásba kezdtünk, amire még nem volt példa Magyarországon (vagyis volt, de az sosem lett publikus...), tehát mi szerettük volna úgy bevizsgáltatni azokat a termékeket amiket leginkább fogyasztotok és fogyasztunk, hogy azok mindenki számára elérhetőek legyenek és nem úgy elérhetetlenek, hogy közben hülyének nézünk mindenkit, aztán nem mondunk semmit, csak megpróbáljuk megértetni mindenkivel, hogy mindenki egy büdös paranoiás köcsög, aki ezután mer érdeklődni és az ilyen ne testépítsen, hanem húzzon el könyvtárosnak (és ebből rá is jöhettetek, hogy melyik bandára gondolunk).

eath_shit.jpg

Annak örülünk, hogy a hír nagyon sokfelé eljutott még akkor is, ha ezzel volt olyan magát online fitnessgurunak aposztrofáló macskajancsi, akinek az egészből annyi jött le, hogy mi itt "tarhálunk". Annak nem örülünk, hogy több mint 1000 megosztás (nem, nem csak itt, máshol is) és több, mint 10.000 olvasó után csak 44.500 forintot sikerült "összetarhálnunk".

Nem fogok most ezzel kapcsolatban hegyi beszédet írni, mert teljesen fölöslegesnek tartom. Aki az összefogás fontosságát nem értette meg, az a fél órás ömlengésemet sem fogná fel valószínűleg a társadalmi összefogásról, az emberek egészségéről, elcseszett életekről, fölöslegesen kifizetett százezer forintokról és több hónapnyi-évnyi edzésről, ami a szar táplálékkiegészítők miatt úgymond nem ért semmit. Nem jött tömeg, nem jött izom, nem jött erő, csak elment havonta 20-30 ezer forint és mindezt egy szar fehérje miatt. 10.000 testépítő társunkból 15 embert érdekelt a saját és a Többi ember sorsa. Volt, aki egy személyben ajánlott fel 15.000 forintot, tehát faith in humanity restored, Neki külön köszönet :) Ha mind a 10.000 ember csak egy ezrest adott volna be, már akkor is lehetett volna építeni egy saját fehérjekészítő üzemet. Igaz kicsit, de tisztát. Itthon viszont arra sem futotta, hogy 200e forintot összeszedjünk arra, hogy megnézessük egy laborban, hogy mi az amit eszünk. :)

Még egyszer köszönjük azoknak, akik mellénk álltak, annak a 15 embernek pedig pláne, akik be is szerettek volna szállni ebbe.

Mindenki másnak jó étvágyat kívánunk és ezúton üzennénk nekik, hogy holnaptól kikúrtjó fehérjét árulunk kilónként egy ezresért.

A minket nyomon követő gyártók pedig most már nyugodtan hátradőlhetnek, elmúlt a veszély.

huell_1.gif