Ugrás a tartalomhoz
jan. 10. 2014

Szorul a hurok: Bevizsgáltatjuk az itthon kapható legnépszerűbb fehérjéket

Mostanság az index.hu fórumán áll a bál arról (és általában nem csak ott és nem csak most, hanem mindig), hogy melyik az itthon kapható legjobb, legteljesebb és ár-érték arányban is megfelelő fehérje. Mivel a cégeknek nem mindig kötelező bevizsgáltatniuk a termékeiket, ezért gyakorlatilag azt írnak az összetétel listára, amit csak akarnak. Sokunk rengeteg pénzt és energiát öl abba, hogy fejlődjön, vagy szinten tartsa magát, ezért is fontos, hogy milyen táplálékkiegészítőket eszünk és mennyit fizetünk azokért. Mivel hivatalos bevizsgálás nagyon régen volt és a cégek elenyésző része kérte, itt az ideje, hogy belenézzünk a nagyobb cégek kuktáiba és tisztázzuk, hogy mit is árulnak nekünk pontosan, sőt mi több, van-e értelme egyáltalán azt fogyasztanunk. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a testépítők nagy része márkafüggő és igen kellemetlen szembesülni azzal, hogy ha a dicsőített márkáról évek után kiderül, hogy mégsem az volt az összetétele, amit vártunk tőle és ezért rengeteg pénzt és időt buktunk el. Más termékkel lehetnénk gazdagabbak, erősebbek és nagyobbak, na de melyikkel? Itt az ideje eldönteni! Nem kisebb feladatra vállalkoztunk, mint hogy összerántsuk a magyar testépítő közösséget és tiszta fehérjét öntsünk a pohárba.

szorul_a_banner.jpg
Mi a cél?

A cél az, hogy összeszedjük a legtöbb magyar amatőr testépítő által használt fehérjét és bevizsgáltassuk azokat összetétel szerint. A vizsgálatok eredményeit közzétesszük és a folyamatról videót is készítünk. A kapott értékek után pedig mindenki tisztában lehet végre azzal, hogy 2014-ben melyik cég termékét érdemes választani és melyik cég az, aki átdobott esetleg minket, mint szintolt a palánkon.


A szabályok

A szabályok rendkívül egyszerűek: A termékeket különböző helyekről vásároljuk meg, webshopokból, üzletekből, bemutatótermekből, plázákból, egyik cégtől sem kérünk be demo anyagot, ezzel is kizárva, hogy esetleg olyat küldenek, ami kimondottan promóciós célra készült... Úgy fogjuk beszerezni őket, ahogy Ti tennétek. Mivel a bevizsgálás egy rahedli pénzbe kerül (a termékekről nem is beszélve), ezért kicsit meg vagyunk lőve, de céges támogatókat sem kérünk ehhez, mert nem szeretnénk, hogy bárkinek az égisze alatt menjen a vizsgálat és esetleg bárki számára is, bármilyen szinten megkérdőjelezhető legyen. A bevizsgáló céget különböző, az ismeretségünkben található dietetikusok ajánlásával fogjuk kiválasztani, hogy a lehető legjobb és leghozzáértőbb labort válasszuk. Az igazságot akarjuk, most.

Ti is kelletek

Egyelőre azon vagyunk, hogy a lehető legjobb árajánlatot csikarjuk ki a különböző élelmiszer-analízist végző laboratóriumokból, de így sem lesz olcsó mulatság. Egy általános fehérje kvantilitás vizsgálat is 13.000 forintnál kezdődik, így kiszámítható, hogy 10 termék esetén ez már alsó hangon 130.000 forintra rúg és csak annyit fogunk belőle megtudni, hogy mennyi fehérjét tartalmaz az adott termék. A vizsgálatok mellett a termékeket is be kell szereznünk, ami azt jelenti, hogy a legelterjedtebb fehérjékből kell vásárolnunk és hiába fogjuk megvenni a legkisebb kiszerelést, az így is minimum 5-6 ezer forintot fog jelenteni termékenként, amit 50-60 ezer forint alatt nem fogunk megúszni. Ha gyorsan összeszámoljuk a felmérést költségeit, akkor jól látszik, hogy 200.000 forintnál kevesebből nem lehet kihozni, ezért kérjük a Ti segítségeteket is.

Miért fizetnék érte, nem vagyok én hülye!

Nem az a buzi, aki csinálja, hanem az, aki hagyja, szól a mondás, mi pedig minden nap hagyjuk, hogy azt etessenek meg velünk, amit akarnak. Egy hónapban elköltesz legalább 20.000 forintot a kiegészítőkre és 10 ezret a bérletre, egy ezres nem fog a földhöz vágni senkit és legalább kiderül, hogy volt-e értelme annak, hogy bizonyos cég adott termékét etted minden 2 órás edzésed után. Biztosak vagyunk abban, hogy ki fognak derülni olyan turpiszságok, amik megérnek fejenként 1.000 forintot és abban is, hogy a vizsgálatok eredményeivel előrelendíthetjük mindannyiunk fejlődését. Természetesen nem kérünk senkit, hogy fix 1.000 forintot szánjon erre, bárkitől, bármennyit elfogadunk a projekt véghezviteléhez. A költségekről minden esetben számlát kérünk és a végén közzétesszük azokat (mind a termékekről, mind a kivizsgálásról), így lehúzás nem lesz benne, minket a tények érdekelnek. A felmérés végén a felajánlók listáját is közzétesszük (aki nem szeretne megjelenni, azt természetesen nem), hogy mindenki lássa, hogy kik azok, akik felelősségteljesek nem csak saját magukkal szemben, hanem a magyar testépítő társadalommal szemben is.

Öntsünk tiszta fehérjét a pohárba!

Elkezdődött az új év, gondolom nem csak mi fogadtuk meg, hogy idén még erősebbek és még brutálisabbak leszünk és nem csak mi vagyunk azok, akik az egész napjukat, hetüket és hónapjukat fogják rááldozni arra, hogy mindig jobbak és jobbak legyenek. Ha számít az, hogy mit eszel és használ-e egyáltalán, csatlakozz hozzánk és legyél részese egy olyan eredménynek, ami mindenkit építeni fog.

Hogyan támogathatom a projektet?

Először is kommenteld be, hogy milyen fehérjét / tömegnövelőt fogyasztasz. Gyártó, termék, kiszerelés, íz, mindent írj bele. Ez azért kell, hogy legyen egy átfogó képünk arról, hogy milyen a jelenlegi piaci megoszlás és biztosan olyan termékeket vegyünk, amit sokunk használ.

Ha nem akarsz pénzt fizetni, akkor is támogathatsz minket azzal, hogy like-olod ezt a posztot, megosztod a Facebook csatornádon és ott, ahol a testépítő barátaiddal beszélsz. Ez is nagy segítség, mert idővel eljuthat olyanhoz, aki szeretne rászánni x forintot arra, hogy ez létre jöhessen és megnyugodjon a termékekkel kapcsolatban.

Ha szeretnél beleadni, akkor ezt megteheted átutalással és PayPalon-on keresztül is (ezt jobban preferáljuk). Az utalás adataiért írj nekünk egy emailt a bodybuilding.blog.hu@gmail.com-ra és átküldjük Neked a szükséges információkat. A blog jobb hasábjában folyamatosan nyomon követhetitek, hogy éppen hol tart a felajánlások összege a folyamat beindulása után pedig folyamatosan közzétesszük a beérkező információkat és az éppen aktuális lépéseket. Értsd: ha bementünk egy boltba egy terméket venni, még arról is posztolunk, így mindig tisztában lehetsz azzal, hogy épp hol tart a megvalósítás.

Ha nem akarsz sehogy támogatni, de a végeredmény érdekel: Annyit tudunk mondani, hogy várj és egyszer csak megjelenik majd itt az egész folyamattal együtt, aztán leszűrheted belőle a számodra fontos következményeket. Annyi biztos, hogy minél több ilyen ember lesz, annál később lesz eredmény. Egy ezrest pedig megért volna az egész, nem?

Szoruljon hát a hurok Barátaink, Sporttársaink, eljött az összefogás és a laborok ideje!

süti beállítások módosítása