Ugrás a tartalomhoz
sze. 03. 2013

Az én titkom... 1. Merjünk nagyot álmodni

Üdvözlök itt mindenkit, Nagy Tamás vagyok és ezentúl néhány cikkel megpróbálok hozzájárulni ennek a remek kis blognak a sikerességéhez.

Nem tudok magamról sok érdekességet elmondani, nem is vagyok egy Andersen, hogy a „meséimmel” elkápráztassam az olvasókat. Egy valamit azért elmondhatok magamról, mertem nagyot álmodni! Na de ne lőjük le ilyen hamar a poént, mesélek egy kicsit az életemről.

Kiskorom óta túlsúlyos vagyok, 9 éve ehhez már némi szívbetegség is társult ami azt jelentette, hogy a vérnyomásom súrolta és át is lépte egy felnőtt férfi vérnyomásának felső korlátját. Sokáig nem foglalkoztam vele, éltem a nyugodt „kis” életemet, nem zavart, hogy szépen lassan de folyamatosan jöttek fölfele a kilók, mikor egyszer csak egy orvosi ellenőrzésen a mérleg 145 kilót mutatott.

Ez volt az első pont, hogy komolyan elgondolkoztam azon, hogy változtatni kellene méghozzá sürgősen. Talán 2009 nyara lehetett ez az év, itt leadtam 13-14 kilót nagyon kevés étkezésessel és sok mozgással.

A 14 kilóból 2010 nyarára jó pár kilót vissza is szedtem, így a súlyom ez év januárjáig 135 és 140 között ingadozott. De egy pillanat… (kavarok egyet az csirkén)

Szóval kezdődött az, hogy szépen megfogadtam januárban, hogy na most aztán megváltozok… Februárig ez a fogadalmam nem igazán élt, majd jött egy fordulópont és szépen elkezdtem lemondani a szénhidrátban és zsírban gazdag ételekről, helyettük bejöttek a fehérje dús kaják, illetve a zöldségek. A napi 2-3 nagymennyiségű étkezést felváltotta a napi 6-7 kisebb és egészségesebb. Február elején mért súlyom 138 kg volt, a tegnapi (09.01.) 112 kg, magasságom 197 cm. Ez szerintem mindent elmond…DSCN4332.JPG

A továbbiakban folytatom ezt a cikksorozatot egy táplálkozás és egy mozgás irattal, amikben sokkal jobban kitérek a hogyanokra és a miértekre.

Addig is merjetek nagyot álmodni!

neeeee.jpg