Ugrás a tartalomhoz
jan. 08. 2018

A genetika nem lehet kifogás!

Sokan nyugtatják magukat azzal, hogy azért nem néznek ki úgy, mint X, vagy Y, mert nekik nem olyan szerencsés a genetikájuk. Mi az igazság ezzel kapcsolatban? Valóban a genetika határozza meg elsősorban, milyen fizikum elérésére lehetünk képesek, vagy ez pusztán elhatározás kérdése?

Mielőtt választ próbálnék adni erre a kérdésre, fel szeretném hívni a figyelmet arra, mennyire fontos, hogy milyen példaképet választunk magunknak!

A mai emberek többségében ugyanis elképesztően torz kép él arról, hogy hol vannak az emberi test valódi, természetes korlátai.

A testépítő magazinok, a mozifilmek, a képregények, az újságok és főleg a testépítő versenyek (ahol manapság már egyszerű fotómodellek is részt vesznek), mind azt éreztetik velünk, hogy az igazán kemény macsó férfiaknak mi legfeljebb gyenge másolatai lehetünk. Ezért aki belekezd a teste átformálásába, hamar csalódni fog, mert az eredmények nem úgy jönnek, ahogy várná. A kinézete köszönőviszonyban sincs azzal a képpel, amit az Interneten, meg a magazinok hasábjain ígértek neki. Hosszú, iszonyat kemény edzések után meg fogja állapítani, hogy ő bizony soha nem fog úgy kinézni, mint az a fickó, aki motiválta őt abban, hogy belevágjon ebbe az egészbe. Mert ő nem olyan jó. Valószínűleg soha nem is lehet az.

7acc560e0add1103a59daa89fa4939a5--fitness-bodybuilding-bodybuilding-motivation.jpg

Ez bizony nagyon rossz dolog.

A következő három dolgot elengedhetetlen tudatosítani magunkban:

- Egyetlen út létezik, és az a természetes út! Ez az egészség útja.

- Semmi sem jár nekünk! Amit pedig elérhetünk, azért is keményen meg kell küzdenünk! Természetes úton évek, de minimum hosszú hónapok munkája egy kidolgozott klasszikus fizikum felépítése. A mai kor dilije, hogy mindenki azonnal akar mindent, mert nincs türelme megdolgozni érte. Az ilyen hozzáálláson sürgősen változtatni kell, ha mutatós külsőre vágyunk!

- Megfelelő példaképet kell választanunk magunknak! ...és én ebben az utolsóban biztos tudok segíteni. Aki rendszeresen olvassa a blogomat, nyilván sejti, miképpen.

Miért él bennünk torz kép a férfi ideálról? Miért rendelkezünk rossz példaképekkel? MERT EZEK MIND SZTEROIDOZNAK!!! Ennyi. Ez a lényeg. Az újságok címlapjai, az utcai óriásplakátok mind szteroidos emberekkel vannak tele. Sajnos így van. Az üzleti világ, a szélsőségek hajszolása, az erkölcstelen média és még rengeteg dolog játszott közre abban, hogy így legyen. Csoda hogy frusztrált egy csomó férfi? Teljesen meghülyítenek minket, de annyira, hogy azt se tudjuk, mi természetes és mi nem az. És tényleg! Szinte már lehetetlen megállapítani. Még aki elég profi is ebben, az se tudja biztosan megmondani.

Az egyik barátom nemrég csatlakozott kis edző körünkhöz. Biztos nem fog megharagudni rám, ha leírom, mit mondott nekem. ;) Elárulta, hogy neki egyáltalán nincsenek túl nagy céljai, egy olyan testtel, ami Lazar Angelovnak van, már simán beérné.

lazarangelov.jpg

Lazar Anglov

Angelov azt állítja magáról, hogy naturál. Én nem mondom, hogy nem az, de sokan szteroiddal sem néznek ki olyan jól, mint ő. Ahhoz képest, hogy milyen száraz, elég gyanúsan sok izom van rajta...

Az tuti, ha Lazar Angelov szintje el is érhető természetesen, csakis páratlan adottságokkal és valami hihetetlen tökéletes edzéstervvel és diétával lehetséges. Tehát érdemes egy kezdőnek az ő szintjét belőni célként? Szerintem nem.

De akkor mit tanácsolok? Honnan érdemes példaképet választanunk magunknak?

Abból a korból, amikor még nem léteztek szteroidok! A testépítés valódi aranykorából, a '40-es, '50-es évekből! Ha rátekintünk egy képre ebből az időszakből, mely egy korabeli bajnokot ábrázol - egy olyan embert, aki akkoriban kizárólag természetes módszerekkel elérte az emberi testben rejlő igazi határokat, aki kora legjobbjának számított, akkor nagyjából megérthetjük, mi az, amit legfeljebb elérhetünk. Mert valljuk be, kicsi az esély arra, hogy jobbak leszünk, mint mondjuk Amerika legjobban kidolgozott férfiúja 1947-ben. Persze nem akarom alábecsülni senkiben sem a potenciált, sőt! Tűzzük ki magunk elé a lehető legmagasabb célt, de a legfontosabb, hogy ezt a realitás talaján tegyük, és akkor nem fogunk csalódni.

mramerica47.jpg

Mr. America 1947
bal oldalt az előző győztes: Alan Stephan, jobbra az aktuális: Steve Reeves

Mikor igazán elragadott a testépítés, legjobban Arnie motivált engem. Meglátszott rajtam a teremben elvégzett munka, de az Osztrák Tölgy szintje olyan túlviláginak hatott rám, mint bárki másra, aki nem szúrja magát. Elégedetlen voltam magammal.

Itt még csak nem is volt csúcsformában:

Aztán kerültem közelebb a '40-es, '50-es évek testépítéséhez, főleg Steve Reeves-hez, akire Arnold Schwarzenegger írása hívta fel először a figyelmemet. Ekkor került helyére minden.

Jól figyeljetek: Gyerekek, így néz ki egy igazi bajnok, minden idők legnagyobb testépítője - Joe Weider szerint is! Ez a klasszikum fizikum építés abszolút szintje, a legjobb, amit eddig természetes úton elértek:

Ezt jegyezzétek meg, erre a bicepszre emlékezzetek és sürgősen felejtsetek el minden modern testépítéssel kapcsolatos cikket, képet, borítót és edzéstervet, különben könnyen becsapva érezhetitek magatokat!

Kövessétek a régi kor bajnokait, akik BIZTOS nem szteroidoztak! Kövessétek az ő edzésterveiket, az ő diétáikat és akkor elérhetitek azt, amit ők is elértek!

Végezzetek teljes test edzést, mint MINDENKI a '40-es, '50-es években! Ennek elkezdésében segít ez a blog nektek.

És hogy mi a helyzet a genetikával?

Higgyetek nekem, nincs olyan genetikátok, amivel természetes úton úgy nézhettek ki, mint Arnold Schwarzenegger! De olyan MINDENKINEK van, amivel elérhettek egy olyan ARÁNYOSSÁGOT, ami az ókori görög ideálra volt jellemző, amit a régi testépítők követtek, amit Steve Reeves értelmezett újra a '40-es években, amit KLASSZIKUS FIZIKUMNAK neveznek.

A klasszikus fizikum tökéletes arányossággal felépített, erős, atletikus külsőt jelent, ami impozáns és mutatós.

impozans.jpg

A nőknek vajon bejön ez?

A klasszikus fizikum építés lényege a mai kifordult trendekkel ellentétben nem az izomtömeg mértéktelen hajszolása, hanem a TÖKÉLETES ARÁNYOSSÁGRA való törekvés.

A klasszikus fizikum, amit elérhetünk, egyénenként különbözik, mert a fizikai korlátaink nem azonosak, ugyanis azokat elsősorban a CSONTOZATUNK határozza meg. A kb. 10%-os testzsírnál mért csuklóméretből ki lehet következtetni, milyen méreteket tudunk, illetve milyeneket érdemes elérnünk ahhoz, hogy klasszikus fizikumra jellemző arányokkal rendelkezzünk:

Male "Grecian Ideal" Calculator

Mindettől függetlenül tudnunk kell, hogy csontozattól függetlenül is előfordulhat az, hogy bizonyos izmaink esetében az eredmények elmaradnak a többi testrészünknél tapasztaltaktól. Ez miért van?

Mike Matthews a Muscle for Life szerzője szerint minden izmunkról elmondható, hogy 60% esély van arra, hogy könnyen fejlődik és 15% arra, hogy nagyon nehezen. Ráadásul vannak olyanok, akiknél elég nagy arányban vannak olyan izmok, amik az utóbbi kategóriába esnek. Erre jó példa sokak vádlija, amit alig bírnak feledzeni. De vannak olyanok, akiknek nem is kell edzeniük vádlira, mert a hétköznapi használattól már eleve széles vádlival rendelkeznek.

Steve Reeves arra a kérdésre, hogy mekkora szerepe van a genetikának egy klasszikus fizikum építésében, a következő választ adta:

Azt gondolom, a genetika nagyon fontos és nagy szerepe van az abszolút sikerben, amit elérsz a testépítésben. Úgy értem, ha nincsenek meg az alapanyagok, hogyan építheted fel a házat? Inkább telepedj le egy jól felépített kabinban!

A válasza pedig arra a kérdésre, hogy a DNS korlátozza-e a bennünk rejlő abszolút potenciált:

Nos, nyilván van egy határ, igen. De kibillentheted az egyensúlyából ezt a határt, ha mélyen koncentrálsz és megbizonyosodsz arról, hogy megvan minden szükséges aminosav a diétádban a megfelelő vitaminokkal és ásványokkal. Más szóval, ha valakinek nagy potenciálja van - genetikailag - de nem eszik rendesen és nem edz rendesen, főléje kerekedhet az, akiben kisebb genetikai potenciál van, de mindent helyesen csinál.

Ez igaz minden sportban - nem csak a testépítésben. Nézz egy atlétát, mint például Peter Rose-t! Úgy értem, ő mindig beleadott 110%-ot. Jó atléta volt, de nem igazán volt „tehetséges". Kiemelkedett, mert ki akart. Tudott koncentrálni! Más labdajátékos hiába volt mindig is jó, ha csak 90%-ot adott bele - az ő 90%-a nem volt olyan jó, mint Rose 110%-a, ha értitek mire gondolok.

Leroy Colbert pedig nem bírta, ha valaki kifogást talált a genetikában:

Jómagam sosem voltam elégedett a bicepszemmel. Láttam, hogy másoknak kevesebb edzéssel is jobban fejlődött. Most már tudom, hogy úgy tűnik, a szerencsétlen 15%-ba esik. Fontos volt tudatosítanom magamban, hogy ez nem azt jelenti, hogy a bicepszem fizikai korlátai rosszabbak, mint amit a csontozatomból kikövetkeztethetnék, hanem csak TOVÁBB KELL DOLGOZNOM, hogy elérjem a kívánt eredményt vele!

És a tovább nem feltétlenül jelenti azt, hogy TÖBBET! Arnold a vádlijával volt elégedetlen, így háromszor annyit edzette, mint az összes többi testrészét, melyekre amúgy is embertelen sok sorozatot végzett. Ez csakis szteroiddal volt lehetséges! Aki viszont nem él ilyen tiltott szerekkel, jobb, ha nem ezt az utat választja! A több néha kevesebb! Ne eddzük túl magunkat, mert az izom akkor épül, ha pihen, ha regenerálódik! Csak legyünk türelmesek, kitartóak és végezzük el a feladatunkat rendszeresen, becsülettel!

Ami pedig a zsírégetést illeti, a Földön állítólag kb. 8 emberről tudnak, aki genetikailag kövér. Szóval erről ennyit.

A cél elérése bizony nem genetika, hanem ELHATÁROZÁS kérdése! ;)