Ugrás a tartalomhoz
már. 28. 2022

Az idei Fitbalance békaember kategóriáját Gáspár Győző nyerte!

KSzomorú látni, hogy a "korrupció" a magyar sporteseményeket is mételyként eszi és évről évre azt kell átélnünk hogy valaki beette magát oda és berendelte a neki "járó" díjat. Idén ez a személy nem volt más, mint Gáspár Győzike, a magyar televíziózás egyik legnagyobb kelése, aki - ha jól emlékszem - már tavaly belengette, hogy elindul a versenyen. Némiképp felháborított a nevezése, de inkább elengedtem ezt a dolgot, hiszen Győző Úrnak annyi a célja, hogy pukkassza a polgárt. A Fitbalance megtörtént, Győző Úr pedig megnyerte a neki készült Fitman kategóriát, emellett elvitte a Bodybuilding.blog.hu Békaember-Különdíját is, mutatjuk:

13151791_1028261387242034_5830219415326301411_n.jpg

Ahogy mi látjuk:

gyozike_bekaember.jpg

A nagyon kreatív Békaember kategória mellett a Fantasy kategóriában is jeleskedett Győző és egyenesen a Szivárvány végéből importált Kobold jelmezével toronymagasan vitte a kategória első helyezését. Az a tartás, az a behúzott has, a tüdőben maradt fél liter levegő megért minden erőfeszítést, a zöld öltöny pedig, szóval a zöld öltöny, egy versenyen, ahol célszerű minden idomot megmutatni, igazi titokként takarja Győzi újdonsült izmos testét:

13124552_1028261413908698_8118317840822918418_n.jpg

Győzike rajongói egyébként kitörő lelkesedéssel fogadták a jó hírt, de Magyarországról lévén szó hamar megjelentek az irigyek is:

komment2.jpg

 

Voltak, akik olyan kérdést tettek fel, amit sokan nem mertek volna, pedig talán mindannyiunkban ott motoszkál:

komment1.jpg

 

Volt, akinek még 10 év után sem sikerült feledni a Romantik együttes által keltett rezgéseket:

komment3.jpg


És hát volt, akinek sikerült rátapintania a lényegre:

komment4.jpg

 

Egy dolgot azért tegyünk tisztába: Győzike megérdemli az elismerést, mert tényleg baromi sokat fogyott és ezért biztos, hogy rengeteget kellett dolgoznia és szenvednie. Egy sportember a teljesítmény mellett pedig arról ismerszik még meg, hogy hogyan tálalja a sikereit. Ha nem a siker vezérli, de abban szívesen osztozik, sportemberről beszélünk, ha valaki ráerőlteti magát a közre, akkor már csak egy önző valakiről. Kár volt ezzel elcseszned Győzi, egy őszinte emberi vallomással és a lefogyásodról szóló cikkel igazi elismerést és szeretet válthattál volna ki az emberekből, ehelyett most megint sikerült hülyét csinálnod magadból egy egész ország és az egész magyar sportélet előtt. Gratulálunk, csak nem tudjuk, hogy mihez? Ahhoz, hogy lefogytál 60 akárhány kilót, vagy ahhoz, hogy úgy viszonyulsz a megérdemelt elismeréseid romba döntéséhez, mint elefánt a porcelánbolthoz?

Köszönjük a cikkhez nyújtott lekierőt a kommersz.hu -nak.

 

süti beállítások módosítása