A túledzettség olyan mint a Mikulás, állítólag létezik, de még senki nem látta. A következő írás minden tudományos megalapozottságot nélkülözni fog, teljesen az én szubjektív tapasztalataimon fog alapulni. Pont mint ha a Mikulásról írnék.

Ebben a kérdésben is mint általában mindenben két tábor harcol egymás ellen, mert ugye más vélemény nem létezhet, csak az enyém az igaz, mindenki más hülye. Az egyik csoport azt mondja, hogy nincs olyan, hogy túledzettség, csak kevés kaja és kevés pihenés van. A két leglelkesebb és legismertebb szószólója ennek a véleménynek Rich Piana és Jay Cuttler. Ez azért némi információt ad az első csoport genetikai és „kémiai” hovatartozásáról. Az elméletük lényege, hogy ha eleget és megfelelő összetételben étkezel, valamint elegendően sokat alszol, akkor nem tudsz annyit edzeni, hogy túledzd magad.

A másik tábor azt vallja, hogy ha túl sokat edzel, súlyzós edzés esetében például heti 1-2 alkalomnál többször edzed meg egy izomcsoportodat, akkor az túledzéssel fog járni, és akkor aztán lesz jaj neked!

Egyáltalán mit értünk túledzésen?

Ennek egy egész komoly szakirodalma van egyébként, de az ilyen kis pongyola blogok, mint ez is nem fog élettani részletekbe belemenni, ráadásul a többség amúgy is a közhiedelem szerinti túledzettség fogalmát ismeri csak. Tehát a laikus megközelítés szerint, akkor beszélünk túledzettségről, ha a két edzés közötti regeneráció nem elegendő és ebből fakadóan, célunk szempontjából nem előnyös mellékhatásokat tapasztalunk meg:

• fáradtság
• levertség
• étvágytalanság
• sérülések
• teljesítmény csökkenése
• pulzus és vérnyomás változás
• remegés
• álmatlanság
• immunrendszer legyengülése

Ha szigorúan vesszük, akkor minden egyes edzésünk produkálja ezeket a tüneteket kicsiben, a baj akkor kezdődik, ha két edzés között már nem múlnak el. De baj ez egyáltalán? Itt jövök én mint a Rambó az egyszemélyes hadsereg, azaz a harmadik tábor. Tudom, hogy igaza van Rich Pianának meg Jay Cuttlernek is és van az az „élethelyzet”, amikor az ember nem foglakozik a túledzettséggel, mert tényleg nem egy valós veszély. Egy átlag ember viszont azért meg tudja tapasztalni, ha akarja.

Engem soha nem érdekelt, ha egy-egy keményebb edzés után napokig olyan voltam, vagy vagyok mint a mosott sz@r. Az egészet úgy tekintettem, hogy sikerült a maximális terhelést elérni. Még ha nem is voltam soha egy élsportoló vagy egy profi, akinek a jóléte függ a teljesítménytől, mégis szerettem a legtöbbet kihozni az edzésekből.

Mi történhet, ha túledzettség állapotában maradunk?

Csökken a teljesítményünk, izmot veszítünk, megsérülhetünk, lebetegedhetünk. Az első kettő miatt automatikusan kevesebbet tudunk majd edzeni, tehát a szervezet behúzza a féket. Az utóbbi kettő már nem annyira vicces, mert hosszabb-rövidebb kényszerpihenő következhet, ami egyébként megint megoldja a problémát. Ha nincs különösebb egészségügyi problémánk, akkor sosem leszünk képesek halálra edzeni magunkat, a szervezetünk így vagy úgy, de letilt majd minket.

Kell akkor egyáltalán foglalkozni vele?

Ha nincs más célunk, csak, hogy fittek és egészségesek maradjunk, akkor be kell lőni egy terhelési szintet, ami messze alatta marad. Ez egyébként nem egy lehetetlen feladat, a hobbi sportolók nagy többsége soha nem tapasztalja meg a túledzettséget. Ha egy kicsit fáradtabb a szokásosnál, akkor egyszerűen kihagyja az edzést, vagy a napi programok miatt egyébként is ki-ki marad néhány hetente egy pár nap. Valahol egyébként ez is a normális. Ha azonban valami célunk van, amit el szeretnénk érni, minél nagyobb súlyt megmozgatni, minél hosszabb távot lefutni, vagy egy adott távot gyorsabban lefutni, vagy bármi mást, és ráadásul ezt belátható időtávon belül szeretnénk elérni, akkor bizony feszegetni kell a határainkat és folyamatosan ott lebegni a túledzettség határán. Mindig egy kicsit felette kell lenni és csak a megmérettetés időpontjára kell visszatérni a normális állapotba, akkor kell tökéletesen kipihentnek lenni, akkor kell csak az optimális kondíció. Erre nincs egzakt képlet, vagy módszer, amivel meg lehetne állapítani, hogy most akkor mi túledzettek vagyunk-e vagy sem. Vagy ha igen, akkor mennyire, de ha nem, akkor meg mennyit edzhetünk még. Szokták mondogatni, hogy reggel ébredéskor nézzük meg a pulzusunkat és ha magasabb az szokásosnál, akkor az egy biztos tünet, meg figyeljük a közérzetünket. Hát én még nem ébredtem magas pulzussal. A közérzetünk meg sok mindentől változhat. Ez is erősen egyénfüggő. Ezért aki odafigyel magára, az ki tudja tapasztalni, hogy mikor próbál a szervezete diszkréten arra utalni, hogy ideje lenne lassítani egy kicsit.

Van azonban egy kicsi, mentálisan zavart népcsoport, akinek mindegy, hogy milyen reggel a pulzusa, van-e étvágya vagy nincs. Le vagy fel tud-e menni egy lépcsőn anélkül, hogy besz@rna a fájdalomtól, csak az számít, hogy megkapja a mindennapi kis edzésadagját. Tojok rá, hogy szétszakad a térdem, úgyis heti öt napot guggolok, mert imádom az érzést, ahogy a súly a nyakamban van és megpróbálom a seggem a földig engedni és onnan felállni. Nem érdekel, hogy izmosabb és erősebb is lehetnék, ha ritkában edzenék, elmúltam negyven, amit a genetikám megengedett, azt jó közelítéssel elértem (és amit nem azt is). Szeretem az érzést, ahogy reggel megmozdulok az ágyban reggel ötkor, fáj mindenem az előző napi edzésektől, de kelek és megyek, hogy még munka előtt gyúrhassak egyet. Mennyivel könnyebb elviselni a sok hülyét az ember munkahelyén egy lábnap után és ha minden nap lábnap akkor az élet is mindennap szép lesz.

Túledzettség? Hagyjál már!!!

Jöhetnek a kommentek, ma is lábnap volt!